2020-ban hallottam egy érdekes online előadást III. Béla rézpénzeiről. Megtudtam, hogy még mindig vannak olyanok, akik a „szájbarágós” magyarázat ellenére a király bizáncias pénzeinek (CNH I. 98–100., H. 72.) előlapján látható két királyalak azonosításában tévelyegnek, nem átallják az egyik alak mellett olvasható SCS betűcsoportot STS-nek olvasni. Jelen rövid írással szeretnék jelentkezni a „tévelygők” közé. Felütésként legyen elég annyi, hogy ebbe a tévelygői körbe olyanok tartoznak, mint Réthy László (1851–1914), Hóman Bálint (1885–1951), Jeszenszky Géza (1857–1942) és Huszár Lajos (1906–1987).
Az STS vagy SCS esetében az epigráfiából jól ismert contractio (kihagyás) jelenségével állunk szemben, amikor egy szóból betűket és szótagokat hagynak ki, és (gyakran, de nem mindig) állandósult formában rövidítik. III. Béla rézpénzei abban az időszakban készültek, amikor a feliratos emlékeken általában már felváltotta a korai gótikus írás a román írást, és bár mindkettő nagybetűs (maiuscularis) írásmód, az új korszakot viszont jól jellemzi, hogy az előbbi időszak alapvetően capitalis (szögletes) nagybetűivel szemben immáron jóval több az uncialis (lekerekített, kerekded) betűforma jelenik meg. Új formaként éppen ekkor bukkan fel például a T betű uncialis írásmódja (olyan, mintha a C felett egy vonást húznánk, és ezt az esetek többségében rá is kötik a C formára, de ez nem mindig sikerült), ám ez nem jelenti azt, hogy a T capitalis formáját ne használták volna tovább, akár egy feliraton belül is.
Az előbb említett, „új formájú” T betűt láthatjuk például az alábbi, korabeli feliratos emlékeken: az esztergomi Porta Speciosa (1190 körül) timpanonja felett, Imre király (1196–1204) zirci oltáradományozó tábláján, Vilmos kanonok esztergomi síremlékén (13. század eleje) és a pilisszentkereszti lovagi síremléktöredékén (1230 körül).
Az előbbiek alapján a feloldás tehát: REX STEPHANUS. István király pedig minden kétséget kizáróan azonos III. Béla elődjével: III. Istvánnal (1162–1172).
Minderről részletesen: