Hónap: 2023 július

Egyik középkori lemezpénzünk értelmezése, keltezése újabban megint vitákhoz vezetett. A H. 198. (CNH I. 278.) típusú brakteáta éremképében kettős vonalból álló egyenlőszárú keresztet, szárai közt átellenben egy-egy koronás fejet, illetve egy-egy gömbökben végződő keresztet láthatunk.

Katalógusaink mindeddig megelégedtek az éremkép leírásával, eredetének megállapítására, ikonográfiai értelmezésére kísérletet sem tettek: „négy kereszt alakba fektetett L, a végén pontokkal, belül egy-egy koronás fej s négy gömböcsben végződő kereszt” (CNH I. 278.), Doppellininienkreuz, zwischen den Armen diagonal gegenüber zwei Köpfe und zwei Kreuze aus Kugeln” (H. 198.), „éremképet négyfelé osztó dupla kereszt, a keresztszárak bal felső és jobb alsó részeiben szembenéző fej, a jobb felső és bal alsó részeiben kereszt alakban pontok” (PT I. 18/24.), „kettős vonalakból álló egyenlő szárú kereszt, szárai között diagonálisan szemben egy-egy koronás fej és egy-egy gömbökben végződő kereszt” (ON III. 22.8.1.).

Az újabb kutatásban megjelent olyan vélemény, amely ezt a típust IV. Béla (1235–1270) uralkodása idejére keltezi, én azonban az alábbiakban egy ettől eltérő narratívát szeretnék előadni. Azzal a megállapítással azonban mindenképpen egyet kell értenünk, hogy az érintett magyar lemezpénz éremképének előképe az angol „rövid keresztes” denárok (vagy ha jobban tetszik: penny-k) hátlapi éremképében keresendő.

A II. Henrik angol király (1154–1189) második pénzreformja (1180) során bevezetett nehezebb denártípus jó ezüstből készült (‚sterling’: 925‰), 1247-ig változatlan éremképpel, és végig Henrik neve alatt verték (tehát Oroszlánszívű Richárd (1189–1199) és Földnélküli János (1196–1216) idején is). Jellegzetes hátlapi éremképük alapján nevezik „rövid keresztes” denárnak (Short-Cross Penny) ezeket a pénzérméket. (A „rövid keresztes” rajzolat azonban jóval korábbi, mert ilyen éremképű veretet már Tanácstalan Ethelred király (978–1016) is bocsátott ki.) Az előbbiekből következően az 1180 után vert angol denárok meghatározása és keltezése csak a pénzverőmester neve, valamint bélyegkritika és stílus alapján lehetséges.

A hagyományos nézet szerint a kontinentális Európa akkor ismerte meg ezeket a vereteket, amikor az Oroszlánszívű Richárdtól váltságdíjként (1194) kapott 50 ezer márka ezüstöt a frissen vagy éppen ekkor felállított bécsi pénzverdében (részben?) átverték. A „rövid keresztes” denárok különböző kontinentális utánveretei viszont csak tizenöt év elteltével, az 1210-es évektől készültek, tehát ez lenne az az időpont, amikor igazán ismertté váltak a kontinensen.

Az első kérdés, amire választ kell keresnünk, hogy az előbbi állítás igaz lehet-e Magyarországra is: vagyis ismerhette-e a magyar vezetőréteg ezeket az angol pénzérméket már ennél korábban? A válasz egyértelműen igen.

1186-ban III. Béla (1172–1196) házasságot kötött Capet Margittal, VII. Lajos francia király (1137–1180) lányával (aki korábban Henrik angol társuralkodó felesége volt). A házasságkötés az angol udvar jóváhagyásával történt, és az angol-magyar kapcsolatok magas szintjét mutatja. (Nem véletlen, hogy a magyar pénztörténet számára fontos III. Béla kori jövedelemjegyzék az angol-normann királyi levéltárban maradt fenn: az irat azt bizonyította, hogy a vőlegény tehetős.)

A házasságkötéssel egyidőben fellendültek az angol-magyar kulturális kapcsolatok is, köszönhetően annak, hogy a korábbi évtizedek során a párizsi egyetemen az angol és a magyar diákok között barátságok szövődtek. Így már érthető, hogy Nicholaus clericus de Hungaria-t (Magyarországi Miklós) az éppen ekkor megerősödő oxfordi egyetem diákjai között találjuk (1193–1196), sőt ösztöndíjat is kapott az angol királyi udvartól (heti 5 shilling / heti fél márka), nyilvánvalóan az akkor forgó pénzben: „rövid keresztes” denárokban. Három magyar klerikus is feltűnik ekkortájt a lincolni katedrális okleveleiben: Peter de Hungaria (eml.: 1179/1190–1236), Henry de Hungaria (eml. 1200–1244), John of Hungar (eml. 1210–1220). A magyar elit tehát viszonylag korán, már az 1180-as évek második, illetve az 1190-es évek első felében megismerhette a „rövid keresztes” denárokat.

Az előbbi állítást erősítik a leletadatok is, mivel II. Henrik (1154–1189) veretei néhány éremleletben is felbukkannak (Hódmezővásárhely–Kopáncspuszta, Jászdózsa–Jászapáti–Határ-dűlő, Vaskohsziklás). A leletek záródása elvileg segíthet a keltezésben. Az előbbi két lelet feltehetően a tatárjárás idején (így a nagy kincshorizontba tartozóan), a vaskohsziklási viszont III. András uralkodása alatt került földbe. A földbe került anyag mindhárom esetben hosszabb tezaurálás eredményének tűnik, így legfeljebb az angol pénzek Magyarországra kerülésének terminus ante quem-jét lehetne megállapítani, ám a leletek összetétele mégis árulkodó: a hódmezővásárhelyi leletben például jelen volt I. Vilmos skót király (1165–1214) körülbelül 1195–1205 között vert denára is, ez alapján összességében viszont kortárs, gyakorlatilag a veret kibocsátását szinte közvetlenül követő bekerülést feltételezhetünk. Ezek a darabok az 1180-as és 1190-es évek angol-magyar kapcsolatait tükrözik vissza.

Néhány szót érdemes arra is vesztegetni, hogy ellentétben a mintával, a keresztszárak között diagonálisan szemben egy-egy királyfej, illetve egy-egy gömbökben végződő kereszt látható. Ez a rajzolat viszont emlékeztet egy német brakteátára, amelyet a hildesheimi püspökség 1170/1171-ben veretett.

A második kérdés pedig arra vonatkozik, hogy a két királyfejet hogyan értelmezhetjük? A magyar éremkép magyarázatául fölmerült, hogy ha II. András (1205–1235) idején készült, akkor a királlyal szemben az ifjabb királyt, az 1214-ben megkoronázott későbbi IV. Bélát láthatjuk. Igen ám, csakhogy III. Béla fiát, a későbbi Imre királyt (1196–1205) 1182-ben szintén megkoronázták, sőt Imre 1194-ben már Dalmácia és Horvátország kormányzója volt. A két királyfej tehát semmiképpen sem lehet bizonyíték az érintett lemezpénz 13. századi keltezése mellett, legalább annyira vonatkoztatható ugyanis az 1180-as és 1190-es évekre.

A fentiek alapján nagyon valószínű, hogy a H. 198. típusú brakteáta III. Béla uralmának utolsó évtizedében készülhetett.

Felhasznált fontosabb irodalom:

Laszlovszky József: Angol-magyar kapcsolatok a 12. század második felében. Századok 128. (1994) p. 223–253.

North, J. J.: English Hammered Coinage. Volume I. Early Anglo-Saxon to Henry III. c. 600–1272. Spink & Son, London, 1994. (harmadik kiadás)

Ujszászi Róbert: Szempontok a CNH 278-as lemezpénz megítéléséhez és datálásához. In: „Élőknek öröksége…” Tanulmányok V. Székely György emlékére. Szerk. Somogyvári Ágnes. (Archaeologica Cumanica 5.) Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét, 2022. p. 265–274.

Lemezpénzeink sorában kitüntetett helyet foglal el egy ikonográfiai szempontból nehezen értelmezhető éremképű veret. A H. 192. (CNH I. 272–273.) típus éremképét katalógusaink így írják le: „szemcsés körben jobbra néző ifjú fő, hajában rózsakoszorú” (CNH I. 272.), „im Perlkreis jugendlicher Kopf mit Blumenkranz n. l.” (H. 192.), „dupla gyöngykörben balra néző portré” (PT I. 18/21.), „balra néző ifjú feje, hajában virágkoszorúval” (ON III. 22.4.1.1.).

Eltekintve attól, hogy a fiatalember hajába helyezett „rózsakoszorú” már önmagában is érdekes, különös, maga az ábrázolás – a középkorban gyakori szembenéző arc helyetti profilkép – is meglehetősen szokatlan. Különlegesnek azonban nem mondható, hiszen a kora középkori vereteken – a karoling és a német, valamint az angol stb. pénzverésben – van rá bőségesen példa, ám általánosnak mégiscsak a frontális ábrázolás mondható.

Két 12–13. századi pénztípus szolgálhat párhuzamként. Az első lehetséges párhuzam II. Frigyes császár (1220–1250) Messinában 1220–1230 között vert augustalis nevezetű aranypénze, amelynek éremképei jól kifejezik a császár törekvéseit: az előlapon a császár babérkoszorús mellképét láthatjuk profilban, a hátlapon pedig a császári sas jelenik meg. Ikonográfiai szempontból ez erőteljesen az antik előképekre támaszkodik. A magyar vereten azonban csak profilt láthatunk, a birodalmi vereten viszont teljes mellképet.

A másik példát egy német brakteátán tanulmányozhatjuk. III. Bernhard szász herceg (1180–1212) wittenbergi veretén hasonlóan balra néző profilképet láthatunk, itt azonban hiányzik a „virágkoszorú”. A több leletből (Nordhausen, Trebitz) is ismert szász lemezpénzt 1183–1212 közé keltezhetjük (Wittenberg csak 1183-ban került a herceg birtokába).

A két lehetséges párhuzamon – amelyek közül az utóbbit érzem erősebbnek – nem kizárható az sem, hogy az éremkép ősképét esetleg egy antik pénz, vagy még inkább a királyi család birtokába került gemma szolgáltatta. A Karoling Birodalomban előszeretettel használták fel az ókori gemmák portréábrázolásait pecsételéshez, a későbbiekben Európa szerte elterjedtek a gemmapecsétek. 12. századi királyaink közül gemmapecsétet is használt III. Béla (1172–1196) és Imre (1196–1204). A korabeli Európában gyakran díszítettek értékes ötvöstárgyakat is ókori gemmákkal. A gemmáknak tehát sajátos kultusza alakult ki, a pogány ábrázolásokat igyekeztek keresztény értelmezéssel ellátni. III. Béla idejében a királyi udvarban több gemmáról is tudunk. A gemmák egyik lehetséges beszerzési forrása Bizánc volt, bár a római birodalom más egykori területein is szép számmal hozzá lehetett jutni ezekhez, hozzánk legközelebb például Dalmáciában.

A profilábrázolás azonban elvezet két másik lemezpénzünk szintén gemmáról származó éremképéhez (trifrons), amelyről az előbbi posztban volt szó. Ennek figyelembe vételével talán megkockáztathatjuk, hogy ez a lemezpénz is akkortájt készülhetett, amikor az előbb említett két típus is.

A kérdés azonban továbbra is nyitott, a típus éremképének ikonográfiai elemzése numizmatikai kutatásunk mielőbb elvégzendő feladata…

Fontosabb felhasznált irodalom:

Erbstein, H. A.: Der Münzfund von Trebitz bei Wittenberg. Ein Beitrag zur Geschichte des deutschen Münzwesens im 12. und 13. Jahrhundert. J. A. Stein’s Buchhandlung, Nürnberg, 1865.

Gesztelyi Tamás: Antik gemmaörökségünk. Akadémiai doktori értekezés. Debrecen, 2005.

Grierson, Philip – Travaini, Lucia: Italy (III) (South Italy, Sicily, Sardinia). (Medieval European Coinage with a Catalogue of the Coins in the Fitzwilliam Museum, Cambridge, 14.) Cambridge University Press, Cambridge, 1998.

Sammlung Dr. med. Friedrich Bonhoff, Hamburg. Teil I: Deutsche Münzen des Mittelalters. (Dr. Busso Peus Nachf. Münzhandlung Katalog 293.) Dr. Busso Peus Nachf. Münzhandlung, Frankfurt am Main, 1977. [Weschke, Joachim.:] Brakteaten der Stauferzeit 1138–1254. Aus der Münzsammlung der Deutschen Bundesbank. Deutsche Bundesbank, Frankfurt, 1978.