Eredetileg a pályázat érvényes lezárulta után terveztem a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatói állásának betöltésére kiírt pályázati felhívásra beadott pályamunkámat közzé tenni. A napok óta a közösségi térben zajló vita okán viszont úgy döntöttem, hogy ezt előbb megteszem.
Június 13-án egy tíztagú „szakmai” véleményező bizottság ülésére voltam hivatalos. Az ott tapasztaltak után június 16-án e-mailben megküldött részletes és indokolt észrevételeket terjesztettem elő a város polgármesterének a kapcsolattartásra megadott e-mailcímen. Levelemet az olvasási visszaigazolás és a beérkezést megerősítő rövid, szöveges e-mail szerint június 19-én, tehát a beérkezést követő harmadik (!) napon olvasták.
Ebben a levélben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a vonatkozó jogszabály (A kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet) szerint a szakmai véleményező bizottság minden tagjának a kulturális intézmény alapfeladatait (ez ebben az esetben: múzeumi tevékenység) érintően szakértelemmel kell rendelkeznie. Az általam az ülésen megismert végleges tagnévsor alapján kijelenthető, hogy a tagok többsége (álláspontom szerint 7 fő) ilyen szakértelemmel nyilvánvalóan nem rendelkezik. Azt is rögzítettem továbbá, hogy miután nyilatkoztattak arról, hogy zárt ülést kérek, öt perccel később felszólítottak, hogy járuljak hozzá mégis a nyílt ülés megtartásához, majd ezt követően a bizottság hol zárt, hol nyílt ülést tartott (esetemben zárt ülésre került sor). Álláspontom szerint ez sérti a pályázók közötti esélyegyenlőséget, hiszen egyes pályázók támogatói időnként jelen lehettek a teremben. Végezetül legnagyobb megdöbbenésemre elmulasztották azt vizsgálni, hogy az adott pályázó és a „szakmai” bizottság tagjai között áll-e fenn az elfogulatlanságot veszélyeztető összeférhetetlenség. Az én esetemben ezt a szempontot láthatóan nem vizsgálták, erről nem nyilatkoztattak (okkal írom, hogy kellett volna), vélelmezem, hogy erre más pályázó esetében sem került sor. Levelemben – mivel idő erre bőven lett volna – javasoltam, hogy az előbbi helyett hívjanak össze a jogszabályoknak megfelelő szakmai véleményező bizottságot, amelynek az ülésére nyilvánvalóan elmentem volna. Nem engem minősít, hogy erre a levélre mind a mai napig nem kaptam érdemi választ.
A jelen pályázati eljárást megelőző pályázati eljárás furcsaságairól sok szó esik a már említett vitában. Egy közmeghallgatáson és utána újságcikkekben merült fel, hogy az ezt megelőző pályázati eljárás során meg egy plágiumoktól fertőzött pályázati mű alapján választották ki az intézmény vezetőjét. Mindent elárul, hogy tudomásom szerint nem indult vizsgálat ennek igazolására vagy cáfolatára (erről vizsgálati jelentést nem tettek közzé), és ha beigazolódik, annak felderítésére, hogy az akkor létrehozott szakmai véleményező bizottság, amelynek többek között a pályamű szövegének, „sajátkezűségének” vizsgálata is a feladata volt (lett volna), ezt miért nem vette észre, és az egyes tagoknak ebben mi a felelőssége. Most abba aztán végképp ne menjünk bele, hogy legalábbis nem illendő később egy szakmai véleményező bizottságba olyan tagot felkérni, aki korábban részt vett már egy olyan bizottság munkájában, amely támogatólag továbbengedett egy plágiumfertőzött pályaművet… Mindent elárul az is, hogy kérdésemre világosan kiderült, a jelenlegi pályázati eljárásban sem végeztek plágiumszűrést.
Szeretném azt is rögzíteni, hogy hiába kértem, arra sem kaptam lehetőséget, hogy pályázatomat a múzeumi kollektívával megismertessem, a munkatársak esetleges kérdéseire feleljek.
A jelenleg folyó alpári diskurzus, illetve a múzeumigazgatói pályázatok lebonyolításának anomáliái azt jelzik, hogy a jobb sorsa érdemes Duna-parti kisváros súlyos morális és intellektuális válságba süllyedt.
A pályázat kapcsán további mondanivalóm nincs, az általam készült pályamű az alábbiakban olvasható:
