Hónap: 2022 július

A madridi Nemzeti Régészeti Múzeumot 1867-ben II. Izabella spanyol királynő alapította. Az alapító az új múzeum feladatául Spanyolország történeti-régészeti emlékeinek gyűjtését és bemutatását szabta. Az intézmény iránti igény már korábban megfogalmazódott, hiszen ilyen múzeumok Európában több helyen is létrejöttek, sőt, 1830-ban már a Királyi Történeti Akadémia is javasolta régészeti múzeum megalapítását.

Az új múzeum rögtön jelentős gyűjteménnyel rendelkezett, mivel a különböző intézményekben (Nemzeti Könyvtár, Természettudományi Múzeum stb.) szétszórtan található, de a múzeum gyűjtőkörébe illeszkedő műtárgyakat összegyűjtötték, de egyúttal pl. vásárlások, hagyatékok, illetve bel- és külföldi tudományos expedíciók révén intenzív gyűjteménygyarapítás kezdődött. Az új múzeumot a Nemzeti Könyvtárban kívánták elhelyezni, ez azonban csak 1892-ben valósulhatott meg a Könyvtárpalota jelenlegi épületének befejezésével. Addig is a múzeum egy vidéki rezidencián (Casino de la Reina) kapott méltó elhelyezését.

Időközben sikerült több fontos magángyűjteményt megvásárolni (Manuel de Góngora, José Ignacio Miró, José de Salamanca és Eduardo Toda.) A gyűjteményfejlesztés szempontjából különösen fontosak voltak azok a tudományos expedíciós bizottságok, amelyek Spanyolországban és külföldön különböző helyszínekre utaztak gyűjtés céljából. A legjelentősebbek Paulino Savirón, Juan Sala, Juan Salas Dóriga, Juan de Dios de la Rada y Delgado és Juan de Malibrán spanyol utazásai, valamint az 1871-es keleti expedíció az Arapiles fregatt fedélzetén. Ennek köszönhetően kerültek régészeti leletek a gyűjteménybe Szicíliából, Athénból, Ciprusról, az ókori Trója területéről és Konstantinápolyból. Nem lehet hangsúlyozni a múzeum közreműködésével megvalósult régészet ásatások jelentőségét sem, hiszen ezek anyaga is a gyűjteményt gazdagítja.

Az ásatásokból származó gyarapodás mennyisége viszont jelentősen visszaesett 1985 óta, ekkor ugyanis a régészeti tevékenység zömmel regionális hatáskörbe került, de a múzeum továbbra is gyarapítja gyűjteményeit vásárlások és hagyatékok révén. (Ez a problematika Magyarországon is időről időre felmerül: a Nemzeti Múzeum legyen egyúttal a régészeti feladatellátás központi intézménye és/vagy kiemelt nemzeti gyűjtemény, amely egyúttal vezető tudományos műhely?) 2008 és 2013 között az épületet felújították és átalakították, egyúttal új állandó kiállítást rendeztek be. A belső udvarok lefedésével megnőtt a kiállítási tér, így jóval több műtárgy kiállítására nyílik lehetőség, az egyes termek jobban megközelíthetőek, modern technológiai felszereltséggel rendelkeznek, minden szempontból alkalmasak arra, hogy a látogató számára igazi élményt nyújtsanak. Az állandó kiállítást igényes kiadványok kísérik, bár ezek zöme spanyol nyelvű (hiszen a spanyol világnyelv…), de szerencsére a spanyolul nem értő látogató számára kiadtak egy 138 oldalas, színes „guide”-t, amelyben minden fontos információ megtalálható. A kiállításban – természetesen – a műtárgyakat rövid, de kétnyelvű feliratok kísérik. Általában is példaértékű, hogy a termek hosszabb feliratai emlékezetpolitikától mentesek, csak a szükséges információkat közlik, és a látogatóra bízzák az emlékezetpolitikai értékelést.

Számomra a legfontosabb a numizmatikai gyűjtemény, amely idősebb mint maga a múzeum, hiszen története a Nemzeti Könyvtárban korábban kezdődött (sőt, a törzsgyűjtemény valójában az első spanyolországi Bourbon, V. Fülöp király éremgyűjteménye), ebben a tárgykörben Spanyolország legjelentősebb gyűjteménye, a Kr.e. 6. századtól a 21. századig gyűjt műtárgyakat. A teljes darabszám megközelíti a 350 ezret. Az érmék mellett a pénz használatához és veréséhez kapcsolódó műtárgyakat (például mérlegeket, kereskedelmi súlyokat stb.) is őriz. A múzeum különálló numizmatikai kiállítással is rendelkezik, de az állandó kiállításban is szép számmal láthatunk érméket, sőt teljes éremkincseket is. Úgy tűnik, Madridban eredményesen megoldották azt a feladványt, amelyet Budapesten több mint 200 év alatt sem sikerült: a Nemzeti Múzeum önálló numizmatikai kiállítását. (A hazai hivatkozás ugyanis az, hogy úgyis vannak érmék az állandó kiállításban, akkor minek egy külön numizmatikai kiállítás. A válasz megtalálható a madridi numizmatikai kiállítás kísérő füzetében, lásd felhasznált irodalom.)

A madridi Nemzeti Régészeti Múzeum nemcsak szép múltjára és gazdag gyűjteményére büszke intézmény, hanem egyúttal dinamikusan megújult múzeum is. Megismerése, fejlesztésének alapos tanulmányozása talán ezért sem lenne haszontalan a hasonló gyűjtőkörű hazai múzeumok átfogó fejlesztése, átalakítása előtt…

Felhasznált források, irodalom:

Museo Arqueológico Nacional. Guidebook. Ministerio de Cultura y Deporte – Museo Arqueológico Nacional, Madrid, 2019.

La moneda, algo más que dinero. (Cuadernos del MAN 8.) Ministerio de Cultura y Deporte – Editorial Palacios y Museos, Madrid, 2021.

A múzeum honlapja: http://man.es

1818 tavaszán I. Ferenc osztrák császár és negyedik felesége, Karolina Auguszta császárné adriai utazásra indultak, hogy megismerkedjenek a Napóleon bukása után Ausztriához került új tartománnyal: Dalmáciával. Spalatoba (ma: Split) érkezve a császár csodálattal szemlélte Diocletianus palotájának maradványait, a helyi régiséggyűjteményeket, valamint az ókori város, Salona (ma: Solin) romjait.

Az utazást két cikkben részletesen ismertette a császár kíséretében utazó Anton Steinbüchel von Rheinwall osztrák régész és numizmata. Spalato és Salona jelentőségére ekkor figyelt fel az osztrák tudományos közvélemény, utóbbit egyenesen osztrák Pompejinek nevezték. A császár és környezete felismerte a dalmáciai régiségek jelentőségét, és egy helyi múzeum hiányát, amely mindezt gondozhatná, és a magántulajdonban álló régiséggyűjteményeket egyesíthetné. A látogatás kézzel fogható eredménye a spalatoi Régészeti Múzeum császári dekrétummal történt megalapítása lett (1820. augusztus 22.). Mindez illeszkedett a birodalom szerte tapasztalható tartományi múzeumalapítási lázba (Magyar Nemzeti Múzeum, Pest, 1802; Joanneum, Graz, 1811; Národní Muzeum, Prága, 1818; Francisceum, Brno, 1818), ám ebben az esetben inkább a császár és környezete ambíciói, mint a tartomány nemzeti törekvései játszottak szerepet.

A múzeumnak kezdetben nem volt saját épülete, ezért a műtárgyakat bérelt raktárakban helyezték el. 1836-ban aztán a Diocletianus-palota keleti falának külső oldalán felépült a múzeum épülete, erről azonban hamar kiderült, hogy nem igazán alkalmas a megfogalmazott múzeumi célokra. Erről később sikerült meggyőzni Ferenc József császárt is, megkezdődött egy új épület felépítésének hosszadalmas előkészítése. Végül két osztrák építész, August Kirstein és Friedrich Ohmann tervei alapján 1912-ben megkezdődött az építkezés. Az új épület 1914-ben elkészült, de a műtárgyanyag áthelyezését hátráltatták a történelmi események, így a megnyitóra csak 1922-ben került sor.

A gazdag régészeti anyaggal büszkélkedő múzeum kifejezetten értékes része az 1845-ben alapított könyvtár, amely ma mintegy 60 ezer kötetes. A könyveket kezdetben kizárólag vásárlás és adományozás útján szerezték be, később pedig a „Bullettino di archeologia e storia dalmata” múzeumi évkönyv révén kialakított cserekapcsolatok révén. Utóbbi periodikumot 1878-tól jelentették meg, 1920-ig olasz és német nyelvű tanulmányokat közölt, ezt követően viszont megváltozott a címe (Vjesnik za arheologiju i historiju dalmatinsku) és a tanulmányok is horvát nyelven jelennek meg. A régi és ritka könyvek közül említésre érdemes nyolc ősnyomtatvány és több mint másfélszáz 16. századi könyv, a régi térképek és a grafikai gyűjtemény. A könyvtár része a Don Frano Bulić, Mihovil Abramić, Luka Jelic, Francesco Carrara, Julij Bajamonti és a Pavlović-Lučić család hagyatékából álló, Dalmácia története szempontjából fontos levéltári gyűjtemény is.

A múzeum már 1821-ben kutatásokat kezdett Salonában, azóta tart a végeláthatatlan ásatási folyamat, amelynek kezdeteit olyan kiváló kutatók fémjelzik, mint Francesco Carrara és  Don Frano Bulić. A múzeum kutatásai közül külön említést érdemelnek a Vis szigetén, az ókori görög Issa város területén folytatott ásatások. Vis szigetén ma már külön kis tagmúzeum működik.

A numizmatikai gyűjtemény mintegy 70 000 érmét tartalmaz. Az éremgyűjtemény ókori, középkori és modern pénzekből, aranyból, ezüstből, bronzból és papírból áll, mindegyik esetében egyértelmű a dalmáciai proveniencia, bár legtöbbjük kapcsán közelebbit a lelőhelyről sajnos nem tudunk. Számunkra különösen értékesek a gyűjtemény magyar veretű pénzérméi, amelyek a középkori dalmát-magyar kapcsolatokat dokumentálják. Az 1920-as évék végén vásárolták meg dr. Karl Stockert osztrák sorhajóhadnagy gyűjteményét, amely nagyon gazdag ókori és bizánci érmékben, de a kollekcióban volt két tálcányi késő középkori és kora újkori magyar denár is. Stockert kihasználva, hogy az osztrák-magyar haditengerészetnek köszönhetően sok kikötőben meg tud fordulni, elképesztően szép anyagot halmozott fel az albán, a montenegrói, a dalmáciai és az isztriai területekről, gyűjteménye így a tágabb térség vonatkozásában fontos történeti-numizmatikai forrás.

Spalato Régészeti Múzeuma ma is példaértékű muzeális intézmény. Rendezett és tudatosan fejlesztett könyvtára, gazdag gyűjteménye a kutatók és a látogatók figyelmére érdemesíti.

---

Felhasznált források, irodalom:

Archaeological Museum Split. Guide. Ed. Emilio Marin. Arheološki Muzej u Splitu, Split, 2003.

Maja Bonačić Mandinić: Greek Coins displayed in the Archaeological Museum Split. Arheološki Muzej u Splitu, Split, 2004. p. 7–11.

Arsen Duplančić: U temeljima hrvatske arheologije. Istraživanja Salone od 1821. do 1850. na temelju rukopisne i tiskane građe iz Arheološkog muzeja u Splitu. Izložba u povodu 200 godina sustavnih arheoloških istraživanja Salone. Arheološki Muzej u Splitu – Jana ustanova u kulturi „Zvonimir” Solin, Split, 2021.

A Spliti Régészeti Múzeum honlapja: https://www.armus.hr/