Közép-Európában, de legalábbis az egykori Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban elképzelhetetlen a szilveszter Johann Strauß (1825–1899) 1874-ben írt A denevér című nagyoperettje nélkül: „Boldog, aki elfelejti, amit nem lehet megváltoztatni!”
A darab egy nagyvároshoz közeli fürdőhelyen játszódik, a történetből, a karakterekből nem nehéz ráismerni Bécsre és Baden fürdővároskára. Miközben az általunk ismert darab minden porcikájában igazi bécsi történet, valójában egyfajta plágium eredménye: Henri Meilhac és Ludovic Halévy Le Révellion című darabjának meglehetősen szatírikus átdolgozása (amely Karl Haffner és Richard Genée műve) – nem véletlen, hogy az osztrák nagyoperett franciaországi bemutatójára csak 1904-ben, Meilhac halála után és a Halévyvel történt megállapodás nyomán kerülhetett sor.
A karakterek egy része jelentősen megváltozott a francia eredetihez képest: Gabriel von Eisenstein (a francia eredetiben még a földbirtokos Gabriel Gaillardin) nyilvánvalóan a bécsi tőzsdéből élő vállalkozók egyike, akinek 1873-ban, a nagy bécsi tőzsdekrach idején minden bizonnyal súlyos veszteségeket kellett elkönyvelnie, de ekkor még a tőzsdéből szerzett hasznaiból kényelmes életet élhet fiatal felesége – Rosalinde – oldalán, ám amit szabad az üzletben, nem szabad egy házasságban. Az eredeti szöveg Fanny-jából tehát így lett Rosalinde, szolgálólányából, Pernette-ből Adele, a háziúr barátjából, Duparquet-ből Falke, aki meghívja a főhőst Yermontoff herceg mulatságára – Badenben már Orlofsky herceg rendez bált… És tegyük hozzá a háziasszony hódolója, Alfred, a francia eredetiben még hegedűs, de az osztrák változatban már operaénekesként csodálatos énekhangjával csábítgatja szíve hölgyét, de hasonlóan a börtönben köt ki mindkét Alfred. A Párizshoz közeli Picornet-les-Beoufs városkában Tourillon-nak hívják a börtönigazgatót, míg Badenben Frank-nak. Aki viszont teljes egészében közép-európai karakter, az a börtönszolga: Frosch (Tourillon börtönigazgató szolgáját Léopold-nak hívják). Frosch fergetes karrierjét az őt 1897-ben hatalmas sikerrel megformáló Alexander Girardinak köszönheti, aki igencsak magasra tette a mércét. Egyik kiszólása jól jelzi az elővárosokból a magas színvonalú színházakba bejutott nagyoperett sikerét: „Jetzt darf ich mich rühmen, daß ich schon in allen Wiener Thatern gespielt habe, nur noch nicht im Burgtheater und im Affentheater.” („Most büszkélkedhetek azzal, hogy a Burgtheater és az Affentheater kivételével már minden bécsi színházban játszottam” – a bécsiek gunyorosan majomszínháznak – Affentheater – nevezték a parlamentet.) Persze, miközben, a karakterben ott rejteznek közös osztrák-magyar múltunk alapviccei, az elmúlt száz évben az osztrák és a magyar előadások Frosch börtönszolgája sokat változott, és érthetően egyre nagyobb a különbség: amin Bécsben nevet a publikum, nem biztos, hogy megérti a budapesti közönség – és fordítva.
Meglepő módon a darab az első években nagyobb sikert ért el Berlinben, mint Bécsben: az ősbemutató után négy évvel az előbbiben már a 300., míg utóbbiban csak a 120. előadásnál jártak. A budapesti Népszínházban néhány évvel később, az Operaházban csak 1895-ben mutatták be. Girardi előbb idézet mondata a folyamat későbbi állomásán született, amikor már Bécsben tényleg mindenütt, a legkülönfélébb színházakban játszották. 1918-ban fordult elő először, hogy Frosch-t színésznő alakíthatta, éppen a Johann-Strauß-Theater egyik jótékonysági előadásán Hansi (Johanna) Niese lépett fel.
Ami viszont a zenét illeti, az már vitathatatlanul velejéig eredeti, Johann Strauß talán legismertebb műve. Varázslatos! Többször láttam a Magyar Állami Operaházban Szinetár Miklós pazar rendezését, 2018 őszén láttam egy klasszikus osztrák rendezést is Bécsben, a Volksoperben. Most viszont valóra vált régi vágyam: december 31-én Bécsben megnézni „A denevér”-t, amelyet a Volksoper legutóbbi látogatásom óta felújított, de maradt igazán paradés bécsi rendezés, viszont visszatértek a száz évvel ezelőtti koncepcióhoz: Frosch újra hölgy lett, ezúttal Stefanie Reinsperger formálta meg. Persze, a magyar néző szívét mégiscsak a „magyar grófnő” (valójában Rosalinde) által előadott csárdás dobogtatja meg – láthatjuk, hogyan látták a magyarokat Bécsben 1870 körül.
Szóval, ezzel az élménnyel kívánok mindenkinek boldog új évet, és ne felejtsük, ahogy Falke énekli az operett talán legszebb hangorgiájában: „Brüderlein, Brüderlein und Schwesterlein, lasst das traute Du uns schenken, für die Ewigkeit, immer so wie heut, und wir morgen noch dran denken.” („Testvérkék, testvérkék és nővérkék, adjátok a kedvességtek, örökre, mindig, ahogy ma is, és holnap is emlékezni fogunk rá.)”
Felhasznált irodalom:
Die Fledermaus. Volksoper Wien. Műsorfüzet, 2023.