A szíriai sivatagban, az Eufrátesz mellett, Szálhije város közelében rejtőző Dura Europos ókori romvárost 1921-ben fedezte fel egy angol tiszt. A romváros területén aztán a franciák és az amerikaiak folytattak ásatásokat 1922 és 1936 között (abban az időszakban Szíria francia mandátumterület volt): az épületfeltárások kiemelkedő minőségű falfestményeket és különböző nyelvű feliratokat hoztak napvilágra.
Dura Europos fontos mérföldkő a zsidó művészettörténetben, hiszen zsinagógája figurális ábrázolásai a korszak teljes újragondolására késztették a kutatást, meg kell azonban jegyezni, hogy Carl Kraeling ásatási eredményeket összegző közleménye csak 1956-ban jelent meg. Ez a mű azért fontos, mert Kraeling a leletanyagot igyekezett a rabbinikus irodalommal összefüggésbe hozni, annak fényében értelmezni. Az ezzel ellentétes álláspontot megfogalmazók, hogy tudniillik a rabbik csak marginális csoportot képviseltek a korabeli zsidó társadalomban, szintén az ábrázolásokra támaszkodva igyekeznek érvelni állításuk igaza mellett. A teljes ásatást közlő kötet, amely Carl Hopkins posztumusz műve, viszont még később, az 1970-es években került sajtó alá. Hopkins nemcsak részt vett az ásatásokon, hanem több ásatási évadot vezetett is, munkája ezért elsőrendű forrás, ráadásul a teljes hellénisztikus lelőhelyet bemutatja, elemzi, értékeli.
Dura Europos-t a Kr.e. IV. század vége felé a szeleukida uralkodók alapították (az Europos makedóniai származási helyükre utal, míg a sémi dur(a) szó erődítményt jelent). Az új település feladata a Perzsa-öböl és a Földközi-tenger közötti meghatározó kereskedelmi út ellenőrzése volt. Mivel a terület három oldalról meredélyek által védett, csak nyugati oldalát kellett erősebben megerődíteni. A város a Kr.e. III. századtól pártus uralom alatt állt, a rómaiak csak Kr.u. 165-ben tudták elfoglalni. 256-ban már a szaszanida állam fennhatósága alá került, majd a palmyrai királyság keleti erődjeként védelmezte a kereskedőket, végül a szaszanidák lerombolták erődítményét és a település a VI. század második felére elnéptelenedett, romjait a sivatagi homok borította el és őrizte meg. Dura Europos-t világi építményei mellett igazán híressé templomai tették: a palmyrai istenek temploma, a Mithras-templom, a zsinagóga és a kis keresztény templom (232-ben építették), utóbbiban láthatóak Szíria legkorábbi keresztény falfestményei. A sokszínű leletanyag vallási sokféleségre utal, a város lakói között több vallás hívei is képviseltették magukat.
A zsinagóga építéstörténete
Dura Europos első zsinagógáját Kr.u. 165-ben építették, ez azonban idővel kicsinek bizonyult, ezért lerombolták és 244/245-ben egy sokkal nagyobbat építettek helyette. Arámi nyelvű építési felirata is előkerült az ásatások során: „ez a templom a Szeleukida éra szerinti 556. évben épült, amely megfelel Philippus császár uralkodása második évének”. A zsinagóga ebben a formájában viszont alig tíz évet állhatott fenn, mert a hadi eseményekhez kapcsolódó erődítési munkálatok pusztulásához vezettek. Ez az évtized a két egymásnak feszülő birodalom árnyékában viszont minden szempontból és nemcsak a zsinagóga vonatkozásában volt különleges. Az éppen a keresztényeket újult erővel üldöző Római Birodalom, valamint a szokatlanul nagy vallásszabadságot biztosító Perzsia között egy vallási szempontból sokszínű, nyitott kereskedőváros hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást. Nagy kérdés, hogy Dura zsidó közössége, zsinagógája mennyire tipikus, mennyire a határvidéki hatások által meghatározott, illetve mennyire illeszkedik a korabeli rabbinikus zsidóság tanításaihoz. Mindenesetre feltűnő a Makkabeusok (és könyveik szimbólumrendszerének) szerepeltetése, ami arra utal, hogy az itteni zsidó közösség erősen hellénizált vonásokat mutat. Az értelmezést mindenképpen érdemes a többi vallási közösség emlékeinek fényében is elvégezni, hiszen nyilvánvalóan erős kölcsönhatás mutatkozik.
Az új zsinagóga gyülekezeti terme és udvara a régi építmény helyén épült fel, de további ingatlanelemeket is kapcsoltak hozzá. Az udvart három oldalról oszlopsor szegélyezte, a negyedik oldalt a szomszédos ház fala zárta le. A zsinagóga épületének tengelye nyugati irányba rendezett, így a tóraszekrény helye a nyugati falra került. Az első zsinagógának virágmintás és geometrikus díszítése volt, a második zsinagógát már bibliai jeleneteket ábrázoló freskókkal díszítették: Mózes az égő csipkebokorral, Sámuel próféta, amint felkeni Dávid királyt, Ábrahám és Izsák (akeda), Mardokeus megkötözése egy Ámán vezette lovon stb.
Dura Europos és a XX. század folyamán feltárt ókori palesztinai zsinagógák képi ábrázolásai között a kutatás három csoportot azonosított: bibliai jelenetek és személyek (1), zsidó szimbólumok (2), égövi és Hélios-ábrázolások (3). Az utolsó csoport nem ismeretes Dura-Europos zsinagógájából, a másik két csoportba tartozó képi elemek viszont bőségesen vannak a falfestményeken (de meg kell jegyezni, hogy a templomot ábrázoló képmezőben látható egyes pogány szimbólumok „áthallásosan” kötődhetnek a zodiákushoz). A frissen felvitt és megszáradt vakolatrétegen temperafestéket használtak (tehát nem a hagyományos freskótechnikával készültek a faliképek). Az ábrázolások eltérő színvonalából, stílusából feltételezhető, hogy több mester is dolgozott az egyes jelenetek megvalósítása során. Tematikus szempontból fontos arra is felfigyelni, hogy nemcsak a rabbinikus zsidóság által kanonizált jelenetek szerepelnek, annál tágabb a spektrum (pl. Makkabeusok): a közösség egyaránt ismerte a targumot és a septuagintát, hiszen ez visszatükröződik az egyes faliképek narratívájában, illetve a feliratok arámi és görög nyelvében is. A képek meglehetősen sokszínűek, mert egyaránt mutatnak hellénisztikus, római és szaszanida hatásokat, különösen érdekes a perzsa öltözetek megjelenése. Felvetődik az is, hogy a mesterek valamilyen mintakönyvből dolgozhattak, ám ez egyelőre nem eldönthető, hiszen az ábrázolások közeli párhuzama nem ismert. A zsinagóga rövid ideig volt használatban, így hatása kérdéses a keresztény ikonográfiára, tehát esetleges a keresztény párhuzamok vizsgálata.
A zsinagóga felfestményeinek ikonográfiai programja
A fennmaradt ikonográfiai program az alábbi képi elemeket tartalmazza (alatta megadom a vonatkozó szentírási részt, de ez olykor nem maga a történet, hanem annak későbbi említése, amely ikonográfiailag releváns, azaz megjeleníthető elemeket tartalmaz). Clark Hopkins ásatási közleménye Carl Kraeling rendszerét alkalmazza: először az égtájat jelzi (N, S, E, W), majd a sort (A, B, C), végül a soron belüli sorrendet (1, 2, 3), ezért az alábbiakban én is ezt használom.
Salamon (WA 2):
Majd csináltatott egy hatalmas trónt elefántcsontból, és bevonatta színarannyal. A trónnak hat lépcsője volt. Hátul, a trón fölött meg bikafejek voltak. A szék mindkét oldalára karfát tettek, a karfák mellett pedig két oroszlán állt. A hat lépcsőn kétoldalt tizenkét oroszlán helyezkedett el. Ilyet még egyetlen királynak sem csináltak soha. (1 Kir 10, 18–20)
Kivonulás (WA 3):
Az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik. Így éjjel-nappal vonulhattak. Nappal sohasem tűnt el a felhőoszlop a nép elől, s éjjel sem a tűzoszlop. (Kiv 13,21–22)
Mózes vizet fakaszt a kőből (WB 1):
Ez az a kút, amelyről ezt mondta az Úr Mózesnek: „Gyűjtsd egybe a népet, hogy vizet adjak nekik!” Akkor énekelte Izrael ezt az éneket: „Törj fel víz! Zengjetek dalt róla! Te kút, téged a vezérek ástak,a nép fejei fúrtak jogarukkal és botjukkal! (Szám 21,16–18)
A szent sátor felszentelése (WB 2):
Az első hónap első napján állítsd fel a találkozás sátorának hajlékát, helyezd bele a bizonyság ládáját, és akaszd a függönyt a láda elé. Vidd be az asztalt, és helyezd rá a kitett kenyereket. Vidd be a mécstartót, és tedd rá a mécseseket. Az arany illatoltárt állítsd a bizonyság ládája elé, és akaszd a függönyt a hajlék bejáratára. Állítsd az égőáldozat oltárát a találkozás sátorának bejárata elé, a medencét pedig a találkozás sátra és az oltár közé, és önts bele vizet. Jelöld ki körül az előudvart, és akaszd fel a függönyt az előudvar kapujára. (Kiv 40,2–8)
Csinálj magadnak két ezüstkürtöt, kovácsolt munka legyen. A közösség összehívására, s táborbontáskor jeladásra szolgáljanak. Ha megfújják őket, az egész közösség gyűljön köréd a megnyilatkozás sátorának bejáratához. De ha csak az egyiket fújják meg, akkor csupán a vezérek, Izrael ezreinek a fejei gyűljenek köréd. (Szám 10, 2–3)
A templom (WB 3):
A templomábrázolás nem biblikus forrásokból érthető meg, mert a kutatás egy része (pl. Clark Hopkins) a Kr.e. 70-ben lerombolt templom képével azonosítja, mások (pl. Carl Kraeling) egy midrással hozzák összefüggésbe, és a mennyei Jeruzsálem megjelenítéseként értelmezik. Viszont a képen megjelenő főalakok által tartott pogány szimbólumok mindenképpen árnyalják ezt az értelmezést.
A szövetség ládájának visszatérése (WB 4):
Ráadásul fogták a filiszteusok az Isten ládáját, aztán Dágon templomába vitték, és Dágon mellett állították fel. Amikor azonban Asdód lakói másnap fölkeltek, és Dágon templomába mentek, lám, Dágon ott feküdt arccal a földön az Úr ládája előtt. Fölemelték Dágont, és visszatették a helyére. Ám amikor a következő nap korán fölkeltek, lám, Dágon újra ott feküdt arccal a föld felé fordulva az Úr ládája előtt. Dágon feje és két keze ott volt levágva a küszöbön, csak a törzse maradt meg Dágonnak. Ezért Dágon papjai és akik Dágon templomát látogatják, mind a mai napig nem lépnek Asdódban Dágonnak a küszöbére. (1 Sám 5, 2–5)
Nos, csináltassatok egy új szekeret, és vegyetek két frissen ellett tehenet, amelyen még nem volt járom. Fogjátok be a teheneket a szekérbe, borjaikat meg vigyétek vissza az istállóba. Aztán fogjátok az Úr ládáját, és tegyétek fel a szekérre. Az aranyholmit is rakjátok mellé, amit jóvátételül adtok, egy ládikában, s hagyjátok, menjenek. (1 Sám 6, 7–8)
Illés feltámasztja az özvegy fiát (WC 1):
Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet. Akkor így szólt Illéshez (az asszony): „Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet, és megöld a fiamat?” Ő azt felelte neki: „Add ide a fiadat!” Elvette öléből és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára. Aztán az Úrhoz fordult: „Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?” (1 Kir 17, 17–24)
Eszter és Mardokeus győzelme (WC 2):
A király álmatlanul töltötte az éjszakát, s megparancsolta, hogy hozzák elő az események könyveit, és ezekből olvassanak fel neki. Megtalálták azt a feljegyzést, hogy Mardokeus följelentette a két királyi eunuchot, Bigtant és Terest, a királyi kapu őreit, akik kezet akartak emelni Achasvéros királyra. A király megkérdezte: „Milyen megtiszteltetés és méltóság jutott ezért Mardokeusnak?” – „Egyáltalán semmit sem kapott” – válaszolták a király szolgái, akik mellette teljesítettek szolgálatot. A király akkor így szólt: „Ki van az udvarban?” Épp Ámán lépett be a királyi palota belső udvarába, hogy megkérje a királyt, akassza fel Mardokeust arra a bitófára, amelyet számára készíttetett. A király szolgái tehát így válaszoltak: „Ámán tartózkodik az udvarban.” A király azt mondta: „Jöjjön be!” Amikor Ámán belépett, a király így szólt hozzá: „Mit kell tenni azzal az emberrel, akit a király meg akar tisztelni?” Ámán azt gondolta magában: „A király bizonyára engem akar kitüntetni.” Ezért Ámán így válaszolt a királynak: „Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, hozzanak királyi ruhát, amilyet a király hord, lovat, amilyenen a király ül, s királyi koronát is a fejére. A ruhát és a lovat adják át a király fejedelmei közül a legfőbbnek. Ez öltöztesse föl ebbe a ruhába azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, s vezesse végig a lovat a városon, a téren áthaladva, és kiáltsa ki előtte: Nézzétek, ez történik azzal az emberrel, akit a király kitüntet.” A király így szólt Ámánhoz: „Vedd gyorsan a ruhát meg a lovat, s ahogy mondtad, tégy úgy a zsidó Mardokeussal, aki a királyi kapu előtt ül. A mondottakból ne mulassz el semmit.” (Eszt 6, 1–10)
Sámuel felkeni Dávidot (WC 3):
Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak a fiaid?” „A legkisebb nincs itt – válaszolta –, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs.” Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta, kend föl, mert ő az!” Erre fogta az olajosszarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke, Sámuel meg útra kelt, és elment Rámába. (1 Sám 16, 11–13)
A fáraó és Mózes gyermekkora (WC 4):
A falfestmény alapvetően a Kivonulás könyvének második fejezetét illusztrálja, ám Clark Hopkins külön kiemeli, hogy a szöveg targumból ismeretes változatának hatása alatt – a fáraó lánya „kinyújtotta a karját, és megragadta” – a festmény a fáraó lányát úgy ábrázolja, amint a vízben állva tartja a csecsemőt.
Jákob Bételben (NA 1):
Jákob elindult Beersebából, és Háránba ment. Eljutott egy helyre, és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak, és lefeküdt azon a helyen aludni. Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel- és lejártak rajta. Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjesztened nyugatra és keletre, északra és délre, általad s utódaid által nyer áldást a föld minden népe. Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.” (Ter 28, 10–15)
Az Eben-ha-Ezer melletti csata; Hanna és Sámuel Silóban (NB 1–2):
Abban az időben Izrael hadba vonult a filiszteusok ellen, és Eben-ha-Ezer mellett ütött tábort. A filiszteusok Afek közelében táboroztak. A filiszteusok csatasorba álltak Izrael ellen. Nehéz küzdelem volt, és Izrael vereséget szenvedett a filiszteusoktól: mintegy négyezer ember elesett a nyílt mezőn a csatában. (1 Sám 4, 1–2)
Mihelyt elválasztotta, fölvitte magával, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába; a fiú meg nagyon kicsi volt. (1 Sám 1, 24)
Ezékiel látomása (NC 1):
Az északi fal teljes alsó sorát elfoglaló falfestményen Ezekiél látomásait (Ez 1–14) láthatjuk folytatólagos elbeszélés keretében, Clark Hopkins külön is kiemeli az Isten keze ábrázolás megjelenését.
A szent sátor felállítása (SB 1):
Az első hónap első napján állítsd fel a találkozás sátorának hajlékát, helyezd bele a bizonyság ládáját, és akaszd a függönyt a láda elé. (Kiv 40, 2–3)
Illés találkozik a cáreftai özveggyel (SC 2):
Erre útra kelt, és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította, és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek, és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát, és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott. (1 Kir 17,10–16)
Illés győzelme Baál papjai felett (SC 3–4):
Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy őrjöngeni kezdtek egészen addig, míg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának az ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak. Akkor Illés így szólt a néphez: „Lépjetek elém!” Az egész nép eléje lépett. Ezután helyreállította az Úr oltárát, amelyet leromboltak. Mégpedig úgy, hogy fogott tizenkét szikladarabot Jákob tizenkét fia törzsének megfelelően, akinek az Úr azt mondta: „Izrael legyen a neved!”; és oltárt épített a szikladarabokból az Úr nevének. Az oltárt körülvette árokkal, akkorával, amekkora két mérő gabonának elegendő. Aztán máglyát rakott, feldarabolta a bikát, rátette a máglyára, és azt mondta: „Töltsetek meg négy korsót vízzel, és öntsétek rá az égőáldozatra meg a máglyára.” Megtették. Erre így szólt: „Ismételjétek meg!” Megismételték. Akkor azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg!” Harmadszor is megtették, úgyhogy víz folyt az oltár körül. Az árkokat is megtöltötte vízzel. Amikor aztán elérkezett az esti ételáldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta előlépett és felkiáltott: „Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem! Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét.” Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” (1 Kir 18,29–39)
Júdás Makkabeus győzelme Gorgiász felett / az emmauszi csata (EC 1):
Gorgiász maga mellé vett ötezer gyalogost és ezer válogatott lovast. A sereg éjszaka kelt útra, hogy rajtaüssön a zsidók táborán és észrevétlenül megsemmisítse őket. A várban szolgáló emberek voltak a vezetőik. Júdás hallott felőle, s maga indult el katonáival, hogy a király seregét leverje Emmausznál addig, amíg a csapatok szerte vannak, a táboron kívül. Gorgiász éjszaka ért oda a zsidók táborába, de nem talált ott senkit. Erre a hegyekben kereste őket. Azt gondolta: „Máris menekülnek előlünk!” Hajnalban megjelent Júdás háromezer férfival a síkságon, de nem volt megfelelő vértjük és kardjuk, amilyet szerettek volna. Ugyanakkor látták, hogy a pogányok tábora körül van véve sáncokkal és lovasokkal – csupa harcedzett katona. Akkor Júdás így szólt embereihez: „Ne féljetek sokaságuktól, és ne rettegjetek támadásuktól. Gondoljatok arra, hogyan menekültek meg atyáink a Vörös-tengernél, amikor a fáraó seregével üldözte őket. Most hívjuk segítségül az eget, hogy könyörüljön rajtunk, emlékezzék atyáink szövetségére, és pusztítsa el ma ezt a sereget a szemünk láttára. Akkor majd minden pogány nép megtudja, hogy van, aki megszabadítja és megmenti Izraelt!” Amikor az idegenek fölemelték tekintetüket és látták, amint a zsidók kivonulnak ellenük, elhagyták a tábort, hogy fölvegyék a harcot. Júdás katonái megfújták a kürtöket, és összecsaptak velük. A pogányokat megverték, úgyhogy a síkságra menekültek. A hátramaradottakat mind kardélre hányták. Egészen Gézerig üldözték őket, Idumea, Asdod és Jamnia síkságára. Mintegy háromezer ember esett el itt.Amikor Júdás seregével visszatért az üldözésből, így szólt a néphez: „Ne kapjatok a zsákmányon! Mert még egy másik csata áll előttünk. Gorgiász itt van seregével a közelünkben a hegyek közt. Álljatok szemben az ellenséggel, és vívjatok meg vele. Aztán majd nyugodtan zsákmányolhattok.” Alighogy befejezte Júdás a szavait, már látszott az egyik csapat, amint közeledett a hegyek közül. Ez észrevette, hogy (a táborban maradottakat) legyőzték, a tábort pedig felgyújtották. Mert a füst, amelyet láttak, jelezte, mi történt. Ennek láttán nagyon megijedtek. S amikor megpillantották Júdás seregét a síkságon, harcra készen, a filiszteusok földjére menekültek. Júdás erre a táborbeli zsákmány felé vette az irányt. Rengeteg aranyat, ezüstöt, lila és piros bíborszövetet és értéktárgyat összeszedtek. Hazatérve himnuszokat és háladalokat zengtek az égnek: „Mert jó, irgalma örökkévaló.” Így azon a napon nagy szabadulást látott Izrael. (1 Mak 4, 1–25)
A pünkösdnek nevezett ünnep után Idumea helytartója, Gorgiász ellen vonultak ki. Ez 3000 gyalogossal és 400 lovassal szállt szembe velük. Az egyik összecsapás alkalmával történt, hogy néhány zsidó elesett. Egy bizonyos Dozitheosz, egy lovas Bakenosz emberei közül, egy nagyon erős ember, megragadta Gorgiászt köpenyénél fogva, és teljes erővel húzta. Élve akarta elfogni az átkozottat. De az egyik trák lovas nekiesett, és levágta a karját. Így Gorgiásznak sikerült elmenekülnie Marizába. Mivel Ezri katonái már sokáig harcoltak és teljesen kimerültek, Júdás az Úrhoz folyamodott, legyen harcostársuk és vezérük a küzdelemben. Aztán atyáik nyelvén jó hangosan himnuszokra zendített, mintegy a csatakiáltás bevezetőjéül, majd menekülésre kényszerítette Gorgiász csapatait. (2 Mak 12, 32–37)
A templom megtisztítása (EC 2):
Júdás és testvérei így beszéltek: „Lám, megsemmisültek ellenségeink! Menjünk hát fel, tisztítsuk meg és szenteljük föl a templomot!” (1 Mak 4, 36)
A falfestmények későbbi sorsa
A zsinagóga és a keresztény templom a település nyugati fala mellett állt, és mindkettő erődítési munkáknak esett áldozatul: a III. században a szaszanidák elleni védekezés keretében a területet feltöltötték (ennek köszönhetően maradtak fenn az épületek freskói). A helyenként hét méteres magasságban megmaradt zsinagógai falfestményeket később a damaszkuszi Nemzeti Múzeumba szállították, és az ókori zsinagóga másolatában helyezték el őket, külön teremben. 2025. szeptemberében egy zsidó tudósokból álló küldöttség felkereshette a damaszkuszi Nemzeti Múzeumot, és megnyitották számukra azt a régóta zárt kiállítási részleget, amelyben egy külön teremben az eredeti falfestményeket őrzik. A képek tehát túlélték a szíriai háborút, a lelőhelyen viszont az Iszlám Állam súlyos pusztítást végzett.
Felhasznált irodalom:
Grace Gilson: After years of war, world’s oldest synagogue paintings are revealed as intact in Damascus. Jewish Communitiy Voice, 2025. október 15., (https://www.jewishvoicesnj.org/articles/after-years-of-war-worlds-oldest-synagogue-paintings-are-revealed-as-intact-in-damascus/) letöltés ideje: 2025. december 28.
Clark Hopkins: The Discovery of Dura-Europos. Yale University Press, New Haven – London, 1979.
Lee I. Levine: Art, Architecture, and Archaeology. In: The Oxford Handbook of Jewish Studies. Ed. Martin Goodman. Oxford University Press, Oxford – New York, 2002. p. 824–851.