A keleti nomádok szőnyegeinek mesés világa

A Közel-Kelet és Közép-Ázsia nomád népeinek hagyományos díszítésű és ősi módszerekkel készült szőnyegei az utóbbi évtizedekben kerültek a kutatás homlokterébe. Bár a korábbi szakmunkák is foglalkoztak velük, a rájuk vonatkozó ismeretanyag csekélyebb és meglehetősen ellentmondásos volt. A kutatás mindmáig adós már annak a kérdésnek a megválaszolásával is, hogy a szőnyegcsomózás technikája hol alakult ki: luxuskívánalmaknak megfelelően, városi környezetben vagy a nomádok körében, kifejezetten kényelmi szempontok (a hideg elleni védelem) figyelembe vételével.

Ez a kérdés a tyúk és a tojás eredetét boncolgató felvetésre emlékeztet, és megválaszolására körülbelül ugyanannyi esélyt adhatunk. Megalapozott válasz megfogalmazását az sem teszi egyszerűbbé, hogy a ma ismert legkorábbi csomózott szőnyeg (a „paziriki szőnyeg”, Kr. e. 5. század) nyilvánvalóan városi környezetben készült, ám éppenséggel nomádok használták. Csomózott keleti szőnyegek az évezredek folyamán egyaránt készültek nomád, félnomád, falusi és városi környezetben, sőt sokszor uralkodói alapítású manufaktúrákban.

A kiváló szőnyegkereskedő és szőnyegtörténész, James Opie ezekből a peremfeltételekből kényszerült kiindulni, amikor nem kisebb feladatra vállalkozott, mint az említett térség (azaz Irán, Afganisztán, Törökország, a Kaukázus és Nyugat-Turkesztán) nomád, félnomád és falusi (ahogy az angolszász szakirodalom nevezi: „törzsi”) szőnyegeinek tudományos vizsgálatára. Érdeklődésének középpontjában a csomózott szőnyegek állnak, de időről időre felbukkannak gyönyörűséges szövött szőnyegek (pl. kilimek) is.

James Opie adatgazdag könyve nemcsak a nomád szőnyegcsomózás története, hanem részletes vezérfonal, „anyagismereti” útmutató a nomád szőnyegek világába – a szerző hatalmas tudását a „terepen”: a szőnyegkereskedelemben, valamint bazárok és a törzsi szőnyegcsomózók személye felkeresése révén szerezte meg. A mű forgatásával megismerhetjük az egyes vidékek és törzsek fonalfestési, szőnyegszövési és -csomózási hagyományait, az általuk alkalmazott mintakincset, valamint annak eredetét. James Opie ugyanis nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az egyes motívumok párhuzamait a régészeti és művészettörténeti anyag vizsgálatával feltárja. Már műve elején ezzel a szemlélettel fut neki a “paziriki szőnyeg” – szőnyegtörténeti munkákban „kötelező” – kérdésének is, de rögtön felzárkózik az újabb angolszász irodalom megállapításaihoz, amely a motívumokat egészen a perszepoliszi palotáig vezeti, de a készítési helyet Perszepolisz és Pazirik között félúton, valamelyik oázisvárosban véli megtalálni…

A számtalan színes fényképpel illusztrált, adatgazdag monográfia először 1992-ben jelent meg, 2016-os újrakiadása (valójában utánnyomása) viszont nagyon is indokolt volt, mivel nem hiányozhat a szőnyeggyűjtők és a szőnyegek iránt érdeklődő történészek és művészettörténészek könyvtáraiból.

James Opie: Tribal Rugs: A Complete Guide to Nomadic and Village Carpets. Echo Point Books & Media, 2016., 330 p., ill. ISBN 978-1626546134 (második kiadás)