1818 tavaszán I. Ferenc osztrák császár és negyedik felesége, Karolina Auguszta császárné adriai utazásra indultak, hogy megismerkedjenek a Napóleon bukása után Ausztriához került új tartománnyal: Dalmáciával. Spalatoba (ma: Split) érkezve a császár csodálattal szemlélte Diocletianus palotájának maradványait, a helyi régiséggyűjteményeket, valamint az ókori város, Salona (ma: Solin) romjait.
Az utazást két cikkben részletesen ismertette a császár kíséretében utazó Anton Steinbüchel von Rheinwall osztrák régész és numizmata. Spalato és Salona jelentőségére ekkor figyelt fel az osztrák tudományos közvélemény, utóbbit egyenesen osztrák Pompejinek nevezték. A császár és környezete felismerte a dalmáciai régiségek jelentőségét, és egy helyi múzeum hiányát, amely mindezt gondozhatná, és a magántulajdonban álló régiséggyűjteményeket egyesíthetné. A látogatás kézzel fogható eredménye a spalatoi Régészeti Múzeum császári dekrétummal történt megalapítása lett (1820. augusztus 22.). Mindez illeszkedett a birodalom szerte tapasztalható tartományi múzeumalapítási lázba (Magyar Nemzeti Múzeum, Pest, 1802; Joanneum, Graz, 1811; Národní Muzeum, Prága, 1818; Francisceum, Brno, 1818), ám ebben az esetben inkább a császár és környezete ambíciói, mint a tartomány nemzeti törekvései játszottak szerepet.
A múzeumnak kezdetben nem volt saját épülete, ezért a műtárgyakat bérelt raktárakban helyezték el. 1836-ban aztán a Diocletianus-palota keleti falának külső oldalán felépült a múzeum épülete, erről azonban hamar kiderült, hogy nem igazán alkalmas a megfogalmazott múzeumi célokra. Erről később sikerült meggyőzni Ferenc József császárt is, megkezdődött egy új épület felépítésének hosszadalmas előkészítése. Végül két osztrák építész, August Kirstein és Friedrich Ohmann tervei alapján 1912-ben megkezdődött az építkezés. Az új épület 1914-ben elkészült, de a műtárgyanyag áthelyezését hátráltatták a történelmi események, így a megnyitóra csak 1922-ben került sor.
A gazdag régészeti anyaggal büszkélkedő múzeum kifejezetten értékes része az 1845-ben alapított könyvtár, amely ma mintegy 60 ezer kötetes. A könyveket kezdetben kizárólag vásárlás és adományozás útján szerezték be, később pedig a „Bullettino di archeologia e storia dalmata” múzeumi évkönyv révén kialakított cserekapcsolatok révén. Utóbbi periodikumot 1878-tól jelentették meg, 1920-ig olasz és német nyelvű tanulmányokat közölt, ezt követően viszont megváltozott a címe (Vjesnik za arheologiju i historiju dalmatinsku) és a tanulmányok is horvát nyelven jelennek meg. A régi és ritka könyvek közül említésre érdemes nyolc ősnyomtatvány és több mint másfélszáz 16. századi könyv, a régi térképek és a grafikai gyűjtemény. A könyvtár része a Don Frano Bulić, Mihovil Abramić, Luka Jelic, Francesco Carrara, Julij Bajamonti és a Pavlović-Lučić család hagyatékából álló, Dalmácia története szempontjából fontos levéltári gyűjtemény is.
A múzeum már 1821-ben kutatásokat kezdett Salonában, azóta tart a végeláthatatlan ásatási folyamat, amelynek kezdeteit olyan kiváló kutatók fémjelzik, mint Francesco Carrara és Don Frano Bulić. A múzeum kutatásai közül külön említést érdemelnek a Vis szigetén, az ókori görög Issa város területén folytatott ásatások. Vis szigetén ma már külön kis tagmúzeum működik.
A numizmatikai gyűjtemény mintegy 70 000 érmét tartalmaz. Az éremgyűjtemény ókori, középkori és modern pénzekből, aranyból, ezüstből, bronzból és papírból áll, mindegyik esetében egyértelmű a dalmáciai proveniencia, bár legtöbbjük kapcsán közelebbit a lelőhelyről sajnos nem tudunk. Számunkra különösen értékesek a gyűjtemény magyar veretű pénzérméi, amelyek a középkori dalmát-magyar kapcsolatokat dokumentálják. Az 1920-as évék végén vásárolták meg dr. Karl Stockert osztrák sorhajóhadnagy gyűjteményét, amely nagyon gazdag ókori és bizánci érmékben, de a kollekcióban volt két tálcányi késő középkori és kora újkori magyar denár is. Stockert kihasználva, hogy az osztrák-magyar haditengerészetnek köszönhetően sok kikötőben meg tud fordulni, elképesztően szép anyagot halmozott fel az albán, a montenegrói, a dalmáciai és az isztriai területekről, gyűjteménye így a tágabb térség vonatkozásában fontos történeti-numizmatikai forrás.
Spalato Régészeti Múzeuma ma is példaértékű muzeális intézmény. Rendezett és tudatosan fejlesztett könyvtára, gazdag gyűjteménye a kutatók és a látogatók figyelmére érdemesíti.
Felhasznált források, irodalom:
Archaeological Museum Split. Guide. Ed. Emilio Marin. Arheološki Muzej u Splitu, Split, 2003.
Maja Bonačić Mandinić: Greek Coins displayed in the Archaeological Museum Split. Arheološki Muzej u Splitu, Split, 2004. p. 7–11.
Arsen Duplančić: U temeljima hrvatske arheologije. Istraživanja Salone od 1821. do 1850. na temelju rukopisne i tiskane građe iz Arheološkog muzeja u Splitu. Izložba u povodu 200 godina sustavnih arheoloških istraživanja Salone. Arheološki Muzej u Splitu – Jana ustanova u kulturi „Zvonimir” Solin, Split, 2021.
A Spliti Régészeti Múzeum honlapja: https://www.armus.hr/