Köszöntő Csekovszky Árpád hódmezővásárhelyi kiállításán

„Vidékinek mondtak, és én ezt vállaltam. Szerettem ezt a félfalusi, félkisvárosi környezetet, ahol a házból a kertbe léptem, ismertem mindenkit, s az utcákból hamar kiértem a határba. ……. Mára…. megváltozott a Rákospatak meg a rét is….Gyerekkoromban, ha elmentem, végig láttam a templomtornyokat, megismertem a templomok harangjait, amelyeknek a hangja elhallatszott egészen a rétig. …. A templomok és a jegenyék határozták meg a Rákosmente vizuális arculatát.”

(Csekovszky Árpád)

Drága Edit, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Abban a megtiszteltetésben lehet részem, hogy az otthon, a szűkebb pátria üdvözletét hozhatom most el a mai kiállításmegnyitóra. Arról a településről, amelyet Árpád, Csekovszky Árpád is önmagáénak vallott, amelyet sajátjaként szeretett. Talán senki nem fogalmazta meg ennyire pontosan, hogy mi is Rákosmente, mit éreznek Rákosliget, Rákoscsaba, Rákoshegy és – talán – Rákoskeresztúr lakói…

Negyed évszázaddal Árpád halála után nem könnyű megszólalni. Mondhatnák most sokan, hogy ennyi idő már minden bizonnyal elegendő ahhoz, hogy a közös élmények és a találkozások emléke leülepedjen, megtisztuljon. Negyed évszázad telt el, mégis nekem is, aki csak néhány évig ismerhettem közelebbről, sok olyan emlékem van, amelyek most is élesek, közeliek…

Elegendő talán, ha néhány szóval az utolsó hónapokról beszélek. 1997 tavasza életem talán legboldogabb és legemlékezetesebb néhány hónapját tömöríti. Végzős egyetemistaként, és korábbi Alma Mater-em, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium történelem szakos gyakorló tanáraként meghatározó élményeket szerezhettem. Ezek közül is kiemelkedik utolsó találkozásom Csekovszky Árpáddal. Azon a kora tavaszi délutánon, ott, Rákosligeten sok mindenről szó esett. Edit asszonnyal hárman beszélgettünk Pécsről, Árpád kanonok nagybátyjáról, Edit középiskolás élményeiről, Gödöllőről, a premontreiekről, Pannonhalmáról, a bencésekről, a kerámiáról, a régészetről, a középkorról, a XVII. kerületről és Rákosligetről. Mikor már távozóban voltam, hosszasan elidőztünk a falba épített középkori kályhacsempe másolatánál…

Aztán pár nap múlva jött a hír: először a kórházról, majd Árpád haláláról. Felfoghatatlan volt. Ha nincs Edit lelkiereje és a városrész – Rákosliget – akkori önkormányzati képviselőjének, dr. Dombóvári Csabának az elszántsága, mindaz, ami Árpád után maradt, talán szétszóródik. Alig néhány hónap múlva már működött a Közalapítvány, megkezdődött a művészi hagyaték számbavétele, megfogalmazódott a nagy cél: legyen a műteremből múzeum! Szerencsések voltunk, mert a kerületi önkormányzat akkori képviselő-testületének nyitottabb és nagyobbik fele támogatólag állt a nemes ügyhöz. Az egymást követő polgármesterek – Kátai Péter és Devánszkiné dr. Molnár Katalin – szintén szívügyüknek tekintették Árpád hagyatékának gondozását.

Jómagam 2002-ig vehettem részt a közös munkában. Életpályám elkanyarodott, izgalmas és távolabbi célok megvalósítására vállalkoztam. De rákoscsabaiként és egykori rákosligetiként mindig figyelemmel kísértem a gyűjtemény sorsát, és amikor tehettem, felkerestem az újabb és újabb időszaki kiállításokat, látogattam az izgalmas rendezvényeket. Fél szemmel mindig figyeltem, hogy mindaz, amit 1997-ben elindítottunk, hogyan valósul meg.

Tavaly nagy fába vágtam a fejszémet. Azt mondják, hogy a jó pap is holtig tanul, a rossz meg utána se… Mivel munkásságom a régi tárgyakhoz köt, úgy éreztem, hogy az általam imádva szeretett középkori tárgyak mellett hasznos lenne az újkor tárgyaival is szakszerűen megismerkednem. Ezért beiratkoztam egy műtárgybecsüs tanfolyamra. Bevallom, kíváncsian vártam, mit hallok-tanulok majd a kerámiáról és a magyar kerámiaművességről. A téma iránti érzékenységem talán az előbb elmondottakból is kiderül, de a Pannonhalmi Zsuzsához fűződő több évtizedes barátság, és Pest megyei, szentendrei múzeumigazgatói múltam – Kovács Margit és Gorkáék munkásságának ismerete – szintén hozzájárult ahhoz, hogy izgatottan készüljek a kerámia órákra. Legszebb várakozásaim teljesültek, amikor a 20. század legnagyobb magyar keramikus művészei között Csekovszky Árpád kiemelt helyet, kiváló értékelést kapott.

Árpád így vallott művészetéről, mesterségéről: „…a keramikusság szakma is. Olyan kézműves mesterség, mely tisztességet, alázatot kíván. Ebben példaként állnak előttem azok a régi kézművesek, ismert és névtelen mesterek, akik olyan rangot tudtak adni a munkájuknak, hogy a modern világban élő ember is rácsodálkozhat azokra.” (Csekoszky Árpád)

Árpádnak köszönhetően a XVII. kerület és Rákosliget felkerült a magyar kerámiaművesség térképére. Örülök, hogy hagyatékának gondozásában, az értékek továbbadásában a kezdő lépéseknél, az 1990-es évek végén szerény szerepem lehetett. Talán kicsit szerénytelenül mindannyian mondhatjuk, akik az alapításban részt vettünk: megérte, mert megértük: „A gép forog, az alkotó pihen” (Madách Imre)

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(Elhangzott 2022. augusztus 26-án.)