Nem kis elkeseredéssel olvastam egy, az ELKH (korábban: MTA) BTK Történettudományi Intézetének (a továbbiakban: TörtTud) történész szakértője segítségével legyártott újabb tartalmat (a hivatkozás alább található). Egyrészt, mert van benne két olyan ordas tévedés, amely mellett nehéz csak úgy elmenni. Másrészt, mert ismét tetten érhető a TörtTud történészei által a Hunyadiak kapcsán hosszabb ideje képviselt tendenciózus megközelítés, negatív megítélés.
Nézzük a két tévedést először:
1.) A cikkből megtudjuk, hogy a nemesség többek között azért sem szerette a nagy királyt, mert „a Mátyás által rendhagyó módon elrendelt kötelező pénzváltás – például 1467-ben – őket is érzékenyen érintette”. „Ilyenkor a régi érméket kötelező módon kellett újonnan vert tallérokra cserélni, méghozzá a névértéküknél alacsonyabb „áron”: hatalmas bevétel a kincstárnak, jókora bukás mindenki másnak.”
A valóság ezzel szemben az, hogy 1467-ben Mátyás (1458-1490) pénzreformot hajtott végre. A nagy pénzreformnak is nevezett intézkedéssorozat során többek között eltörölte a magyar középkor talán legkárosabb pénzügyi hagyományát: a periodikus pénzújítás rendszerét (ami eddig azt jelentette, hogy évente, kétévente teljes pénzcserére került sor), és egyúttal több mint fél évszázadig állandó pénzérték-viszonyokat teremtett (nagyjából 1521-ig, II. Lajos gyászos emlékű, moneta nova pénzreformjáig). Tehát semmiféle cserére nem volt szükség ezentúl, legkevésbé kellett a régi érméket újonnan vert tallérokra cserélni, annál is inkább, mert a legkorábbi magyar tallérveret Mátyás halála után, 1499-ben készült, ráadásul ez ekkor még nem is volt forgalmi pénz. Ilyen tévedésért egy egyetemi vizsgán elégtelen járna…
2.) Van a TörtTud történész szakértőjének egy olyan téves állítása, amely egészen hajmeresztő: „»Legjelentősebb királyaink« egyikétől valamilyen évtizedeket átfogó mestertervet akarunk látni, pedig ilyenről szó sincs. Egyetlen hosszú távú célja volt csak, Corvin öröklése, ám az kudarcba fulladt. Hunyadi Mátyás mindig a pillanatot uralta – mint az uralkodók, politikusok általában –, azt viszont párját ritkító tehetséggel”.
Ha már mesterterv, éppenséggel az előbb említett, és nagy valószínűséggel Ernuszt János kincstartó által kidolgozott nagy pénzreform minden bizonnyal igazi mesterterv volt, és korántsem a pillanat uralásáról szólt, hanem tervszerű monetáris politikáról, amelynek hasznai zömmel nem rögtön, hanem évekkel, évtizedekkel később jelentkeztek. Hogy ez a hamis állítás ismerethiányból származik vagy tudatos ferdítés – döntse el az olvasó!
A cikkben nem nehéz tetten érni két, a TörtTud mainstream történészei által követett, szerintem káros tendenciát. Nézzük most ezeket:
1.) Volt valaki, aki Mátyás-kérdésben megkerülhetetlen, de az említett történész céh mindent elkövet, hogy lehetőleg a neve el se hangozzék: néhai mesterem, a 2007-ben elhunyt Kubinyi András akadémikus. Elég lett volna csak az általa írt Mátyás-monográfiát fellapozni (Mátyás király. Vince Kiadó, Budapest, 2001. Tudomány – Egyetem sorozat), no persze, akkor a szerző nevét is le kellett volna írni… Viszont a fenti két tévedés semmiképpen sem került volna bele a cikkbe, ha a cikk szerzője ismeri Kubinyi említett – vagy más, témával kapcsolatos – művét.
2.) Évek óta tapasztalhatjuk, hogy például a Mohács-kérdés kapcsán néhány kolléga szintén mindent elkövet a Hunyadiak relativizálása (némelyek egyenesen „sárba rántása”) érdekében, csak hogy a Jagellók szerepét megszépítse (némelyek egyenesen nagy királyt próbálnak belőlük csinálni). Valójában ezért is van útban számukra Kubinyi, aki ugyan elég kritikusan szemlélte a Hunyadiakat, és nagyon kedvelte a Jagelló-kort, mégis élesen látta a különbséget az említett két „dinasztia” között. Értékelése Mátyás uralmáról sokkal kiegyensúlyozottabb, mint az említett cikkben olvasható – valótlan állításokra épített – megközelítés:
„Uralkodása értékelésénél máig vitatott, hogy miért nem fordult a török ellen, és miért fecsérelte el az ország erejét nyugati hadjáratokra. A fentiek alapján ez érthető. Magyarország egyedül képtelen lett volna kiűzni a törököt a Balkánról. Az ország Mátyás elődei idején is gyakran állt perszonális unióban szomszéd országokkal. Amennyiben római királlyá választották volna, mint elődeit, Albertet és Zsigmondot, a török kérdést is kedvezőbb körülmények között oldhatta volna meg. A nyugati hadjáratokra pedig azért is szüksége volt, mert így tudta az alapjában véve gyenge hatalmi bázissal rendelkező uralkodó zsoldosait foglalkoztatni, akik a gazdag nyugati tartományokban rablással is kárpótolhatták magukat, amennyiben a király adós maradt zsoldjukkal. A király bevételei ugyanis nem voltak elegendők a katonák fizetésére és a mecénási tevékenységre. A hadseregre pedig szüksége volt belső hatalma biztosítására is. Noha uralkodása alatt az ország elszegényedett, tevékenységét mégis maximálisan pozitívan értékelhetjük. Uralkodása elején megakadályozta az ország részekre bomlását, a török elleni végvárvonal kiépítésével pedig fél évszázadra megvédte az ország határait. Nélküle a mohácsi katasztrófa már a 15. század második felében bekövetkezett volna.” (Kubinyi András: Hunyadi Mátyás, a személyiség és a király. Aetas 22. (2007) p. 99-100.)
Végezetül: mit lehet tenni mindezek ellen? Olvasni kell Kubinyi András műveit, és mindenkinek fel kell hívni a figyelmét rájuk!
A Hunyadi Mátyásról megjelent népszerűsítő, de történész szakértőre hivatkozó cikk itt olvasható: https://24.hu/tudomany/2023/08/19/matyas-kiraly-adok-haboru-igazsagos-kozeplor-tortenelem/