2025. december 15-ével a köztársasági elnök egyetemi tanárnak nevezett ki. Ennek apropóján kicsit utánanéztem az egyetemi tanári kinevezések hazai gyakorlata okainak, kialakulásának, történetének.
Az 1635-ben alapított nagyszombati egyetem a jezsuita rend irányítása alatt állt, így a tanári kinevezések is a rendben történtek. Az egyetem államosítása után, ahogy akkor mondták: királyi irányítás alá vonása után, a professzori kinevezések királyi felségjoggá váltak. Ezt a szokásjogi rendszert kodifikálta az 1777. évi első (202. és 216. §), majd az 1806. évi második Ratio Educationis (161. §) is. A két Ratio nem volt törvény, hanem a királyi felségjog alapján kiadott királyi rendelet, mégis mindkettő vitathatatlanul a magyar jog részévé vált. A gyakorlatban király kinevezési joga úgy érvényesült, hogy az egyetem vezető testülete a rektor útján terjesztette fel a jelölteket a helytartótanácson keresztül, rendszerint három pályázó anyagát, akik közül a király választotta ki a nyertes jelöltet. Mivel átfogó felsőoktatási törvény 1867 után sem született, az előbbi kinevezési gyakorlatot folytatták, sőt azt honosították meg az időközben létrejött újabb egyetemeken: a Királyi József Műegyetem (1871), a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1872), a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem (1912) és a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem (1912) professzori kinevezései esetében is.
1918/19-ben a kormány – eleinte államfő hiányában – magához vonta a jogot, és a vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyetemi testületek (kari és egyetemi tanács) ellenében nevezett ki professzorokat a budapesti tudományegyetemre. 1920 után viszont visszaállt a korábbi rend, ettől kezdve ismét az államfő, azaz a kormányzó nevezte ki az egyetemi tanárokat. A két világháború között sem sikerült átfogó felsőoktatási törvényt megalkotni, csak részletkérdések rendezésére születtek törvénycikkek (ez nem érintette a professzori kinevezéseket).
A második világháború végeztével a korábbi gyakorlat alapján 1946-ban a köztársasági elnök, majd 1949-től a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolta ezt a kinevezési jogkört. 1950 nyarán azonban döntés született a jogkör Minisztertanácshoz delegálásáról. 1968-ban újabb változtatás következett: ekkor a művelődésügyi miniszter kapta meg a hatáskört, és gyakorolta egészen 1984-ig, amikor azt ismét a Minisztertanácshoz telepítették.
A rendszerváltás során, az 1989-es alkotmánymódosítás előkésztői még emlékeztek a régi magyar gyakorlatra, így a köztársasági elnök visszakapta az egyetemi tanárok kinevezési jogát, és – amint láttuk – gyakorolja azt mind a mai napig. Összefoglalva tehát a magyar hagyományokon alapuló rendszerben az egyetem jelöl, az államfő pedig kinevez (munkaköri címet adományoz), majd ezt követően következik a munkakör egyetem általi betöltése: „Kicsit olyan ez, mint a katolikus egyházban a püspökségek betöltése. Ahhoz, hogy egy püspök püspöki székbe kerülhessen, vagy akár csak egy egyházmegye segédpüspöke lehessen, előbb püspökké kell szentelni. A püspök a felszentelést követően töltheti be ténylegesen magas tisztségét: tehát a felszentelést (ordinatio) követi a beiktatás (institutio).” (Petrétei József)
Felhasznált irodalom:
Ladányi Andor: A felsőoktatás irányításának történeti alakulása. (A felsőoktatás fejlesztését szolgáló kutatások) Ts-4 Programiroda, Budapest, 1991.
Litván György: A forradalmi kormány és a budapesti tudományegyetem erőpróbája 1918–1919 fordulóján. Történelmi Szemle 11. (1968: 4. sz.) p. 401–427.
Petrétei József: A köztársasági elnök kinevezési feladat- és hatáskörei. JURA 2015: 1. sz. p. 78–99.