Kütahyai emlék. A kerámia mint történeti forrás

A kora újkor régészetével foglalkozók számára jól ismert a küthayai kerámia. A hazai gyűjtők ezzel szemben inkább a későbbi, mondhatni “modern” korszakát ismerik. Ebben a bejegyzésben az utóbbi egy – számunkra kevéssé ismert – időszakával szeretnék foglalkozni, az athéni Benaki Iszlám Művészeti Múzeum jelenleg is nyitva tartó időszaki kiállítása és annak színvonalas katalógusa kapcsán.

Kütahya fazekasai évszázadokon keresztül gyártottak jó minőségű kerámiát, jellegzetes oszmán-török díszítéssel: leginkább pompás virág- és növényi motívumokkal. Alkotásaikon időnként oszmán-török feliratok, ritkábban épületek is megjelentek, természetesen jellegzetes arab írásjelekkel. Azt már kevesen tudják, hogy egészen az első világháború utáni évekig Kütahya multikulturális város volt, török, görög és örmény lakókkal, akik egyaránt kivették a részüket a helyi fazekasságból. A kiállítás és a katalógus ezen korszak lezárásának, valamint a görög és örmény mesterek kényszerű kivándorlásának állít emléket.

1921-1922-ben az előretörő görög hadsereg – Kis-Ázsia más városaival együtt – Kütahyát is elfoglalta. A görög tisztikar elképedve látta a számára luxuscikknek számító helyi kerámiát, hiszen az európai görögség, az akkori Görögország lakói számára ez a míves árú ismeretlen volt, csak a hasonló európai kerámiát ismerték, az viszont drága luxuscikknek számított. A megszálló sereg elkezdte felvásárolni a helyi készleteket, és megrendeléseket is adott: számtalan görög felirattal ellátott darab készült (gyakori feliratuk szerint: “kütahyai emlék”), ahogy immáron az Iszlám által tilalmazott emberábrázolások is szép számmal megjelentek az edényeken.

1922 nyarán azonban a görög hadsereg feladta kis-ázsiai állásait, így Kütahyát is kiürítették, ahonnan a görög és az örmény mesterek is távozni kényszerültek. Előbbiek Thesszalonikiben és Athénban folytatták működésüket, míg utóbbiak Jeruzsálemben. Bármennyire is törekedtek a hagyományok folytatására, a minőség fokozatosan romlott, és ez a fazekasság már csak árnyéka volt a korábbi kézművességnek. A kütahyai manufaktúra – immáron újra török fennhatóság alatt – viszont tovább folytatta a hagyományos kerámia készítését.

A kiállítási anyagból – és a jól dokumentált, igényes katalógusból – megismerhetjük a 20. század eleji kütahyai kerámiát, a görög megszállás alatt készített anyagot, valamint az elmenekült mesterek későbbi tevékenységét.

Dinos T. Kogias: Souvenir of Kütahya. Imprints of History on Kütahya’s Pottery (Late 19th – early 20th Century). Benaki Museum, Athens, 2021., 212 p., ill., ISBN 978-960-476-284-2