Gondolatok egyik középkori pénzünk ikonográfiája kapcsán II.

Lemezpénzeink sorában kitüntetett helyet foglal el egy ikonográfiai szempontból nehezen értelmezhető éremképű veret. A H. 192. (CNH I. 272–273.) típus éremképét katalógusaink így írják le: „szemcsés körben jobbra néző ifjú fő, hajában rózsakoszorú” (CNH I. 272.), „im Perlkreis jugendlicher Kopf mit Blumenkranz n. l.” (H. 192.), „dupla gyöngykörben balra néző portré” (PT I. 18/21.), „balra néző ifjú feje, hajában virágkoszorúval” (ON III. 22.4.1.1.).

H. 192. típusú lemezpénz

Eltekintve attól, hogy a fiatalember hajába helyezett „rózsakoszorú” már önmagában is érdekes, különös, maga az ábrázolás – a középkorban gyakori szembenéző arc helyetti profilkép – is meglehetősen szokatlan. Különlegesnek azonban nem mondható, hiszen a kora középkori vereteken – a karoling és a német, valamint az angol stb. pénzverésben – van rá bőségesen példa, ám általánosnak mégiscsak a frontális ábrázolás mondható.

Két 12–13. századi pénztípus szolgálhat párhuzamként. Az első lehetséges párhuzam II. Frigyes császár (1220–1250) Messinában 1220–1230 között vert augustalis nevezetű aranypénze, amelynek éremképei jól kifejezik a császár törekvéseit: az előlapon a császár babérkoszorús mellképét láthatjuk profilban, a hátlapon pedig a császári sas jelenik meg. Ikonográfiai szempontból ez erőteljesen az antik előképekre támaszkodik. A magyar vereten azonban csak profilt láthatunk, a birodalmi vereten viszont teljes mellképet.

II. Frigyes augustalisának előlapja

A másik példát egy német brakteátán tanulmányozhatjuk. III. Bernhard szász herceg (1180–1212) wittenbergi veretén hasonlóan balra néző profilképet láthatunk, itt azonban hiányzik a „virágkoszorú”. A több leletből (Nordhausen, Trebitz) is ismert szász lemezpénzt 1183–1212 közé keltezhetjük (Wittenberg csak 1183-ban került a herceg birtokába).

III. Bernhard szász herceg brakteátája

A két lehetséges párhuzamon – amelyek közül az utóbbit érzem erősebbnek – nem kizárható az sem, hogy az éremkép ősképét esetleg egy antik pénz, vagy még inkább a királyi család birtokába került gemma szolgáltatta. A Karoling Birodalomban előszeretettel használták fel az ókori gemmák portréábrázolásait pecsételéshez, a későbbiekben Európa szerte elterjedtek a gemmapecsétek. 12. századi királyaink közül gemmapecsétet is használt III. Béla (1172–1196) és Imre (1196–1204). A korabeli Európában gyakran díszítettek értékes ötvöstárgyakat is ókori gemmákkal. A gemmáknak tehát sajátos kultusza alakult ki, a pogány ábrázolásokat igyekeztek keresztény értelmezéssel ellátni. III. Béla idejében a királyi udvarban több gemmáról is tudunk. A gemmák egyik lehetséges beszerzési forrása Bizánc volt, bár a római birodalom más egykori területein is szép számmal hozzá lehetett jutni ezekhez, hozzánk legközelebb például Dalmáciában.

A profilábrázolás azonban elvezet két másik lemezpénzünk szintén gemmáról származó éremképéhez (trifrons), amelyről az előbbi posztban volt szó. Ennek figyelembe vételével talán megkockáztathatjuk, hogy ez a lemezpénz is akkortájt készülhetett, amikor az előbb említett két típus is.

A kérdés azonban továbbra is nyitott, a típus éremképének ikonográfiai elemzése numizmatikai kutatásunk mielőbb elvégzendő feladata…

Fontosabb felhasznált irodalom:

Erbstein, H. A.: Der Münzfund von Trebitz bei Wittenberg. Ein Beitrag zur Geschichte des deutschen Münzwesens im 12. und 13. Jahrhundert. J. A. Stein’s Buchhandlung, Nürnberg, 1865.

Gesztelyi Tamás: Antik gemmaörökségünk. Akadémiai doktori értekezés. Debrecen, 2005.

Grierson, Philip – Travaini, Lucia: Italy (III) (South Italy, Sicily, Sardinia). (Medieval European Coinage with a Catalogue of the Coins in the Fitzwilliam Museum, Cambridge, 14.) Cambridge University Press, Cambridge, 1998.

Sammlung Dr. med. Friedrich Bonhoff, Hamburg. Teil I: Deutsche Münzen des Mittelalters. (Dr. Busso Peus Nachf. Münzhandlung Katalog 293.) Dr. Busso Peus Nachf. Münzhandlung, Frankfurt am Main, 1977. [Weschke, Joachim.:] Brakteaten der Stauferzeit 1138–1254. Aus der Münzsammlung der Deutschen Bundesbank. Deutsche Bundesbank, Frankfurt, 1978.