Numophylacium (kis magyar gyűjteménytörténet)

Az éremgyűjteményeket a 18. században gyakran ’numophylacium’-nak nevezték, mivel az első hazai gyűjtemények 18. századiak, fontosnak tartom ennek az elnevezésnek a megőrzését, annál is inkább, mert az alább ismertetendő gyűjtemények többségének hajdanán ez volt a „besorolása”. Összefoglalásomban a magyar numizmatika négy alapgyűjteményét szeretném bemutatni: mind a négy gyűjtemény a teljesség igényével gyűjtötte/gyűjti a magyar pénztörténet emlékeit. Hely hiányában nem tudok kitérni a vidéki múzeumok szépen gyarapodó, de teljes körűnek nem mondható éremgyűjteményeire, ezt később, másik bejegyzésben szeretném megtenni.

Hazánk legrégebbi numizmatikai kollekciója az ELTE Éremgyűjteménye: 1753-ban jött létre, a nagyszombati jezsuita rendház gyűjteményeként, majd a jezsuita rend feloszlatása után a nagyszombati egyetem birtokába került, amelynek jogutódja mind a mai napig gondosan őrzi. A tanulmányi célra létrehozott gyűjtemény gyűjtőköre egyetemes, nemcsak a magyar pénzverés emlékeit gyűjtötte, hanem a magyar földből előkerülő ókori, középkori és újkori pénzérméket is. A mintegy 20 ezer darabos gyűjtemény belső arányainak köszönhetően ma is nagyon hasznos segédeszköz a pénztörténet oktatásában. A 19. században külön emlékérem-gyűjtemény alakult ki a professzori hagyatékoknak köszönhetően.

Jellegzetes kolostori éremgyűjtemény jött létre Pannonhalmán, a Bencés Főapátságban. A kollekció 1775-ös megalapítása óta többször komoly veszteségeket szenvedett el, ennek ellenére anyaga még ma is kiemelkedőnek mondható. Gyarapodásához nagyban hozzájárult, hogy a kegyérmek mellett a bencés rend egykori birtokain előkerült éremleletek rendszerint Pannonhalmára kerültek, végleges őrzési helyük pedig a Főkönyvtár numizmatikai terme lett. Kevés kivételtől eltekintve azonban a proveniencia vonatkozásában nem rendelkezünk eredeti dokumentumokkal. A mintegy 20 ezer darabos gyűjtemény modern szempontú feldolgozása jelenleg is zajlik.

Az 1802-ben megalapított Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára a magyar numizmatika zászlóshajója, legfontosabb szellemi műhelye. A Széchényi Ferenc gróf 18. századi magánkollekciójából kinőtt tár gyűjtőköre ma már egyetemes, az ott őrzött anyag minőségileg és mennyiségileg messze az egyik legkiemelkedőbb az egész Kárpát-medencében, de talán a tágabb térségben is. A mintegy 350 ezer darabos éremtár felöleli a teljes egyetemes pénztörténetet, jelentős emlékérem-, jelvény- és kitüntetésgyűjteménnyel rendelkezik. Ez a minden szempontból kiemelkedő anyag rendszeresen megmutatkozik hazai és nemzetközi időszaki kiállításokon. A Nemzeti Múzeumnak állandó numizmatikai kiállítása nincs, de a történeti kiállításban számos numizmatikai tárgy látható. Az Éremtár, amely a múzeum egyik alapgyűjteménye, jó példa arra, hogy egy eredetileg provinciális gyűjtőkörű gyűjtemény évszázadok során univerzálissá, egyetemes gyűjtőkörűvé válhat.

Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye 1946-ban jött létre a külföldi jegybankok példáját követve: régi pénzek szervezett őrzésére. Hivatalosan 1974-ben vált múzeummá, 1986-ban szakmúzeumi besorolást kapott. Célja a pénzeszközök történeti fejlődésének dokumentálása, kutatása, feldolgozása lett. Anyagát eleinte időszaki kiállításokon, később egy szerény állandó kiállítás keretében mutatta be, majd a 2000-es évek elején — a mintegy 60 ezer darabos gyűjteményre támaszkodva — létrejött az MNB Látogatóközpontjában egy látványos és a korábbiakhoz képest monumentális pénz- és banktörténeti kiállítás. A 2010-es évek elején koncepcióváltás következtében a látogatóközpont bezárt, a kiállítást lebontották, jelenleg nincs múzeumi működés. Rövidesen várható viszont egy modern pénzmúzeum megnyitása…

Minderről részletesen (további irodalommal):

Gyöngyössy Márton: Pénzmúzeum: a numizmatika muzeológiai lehetősége a pénzügyi műveltség fejlesztésében. In: Múzeumi örökség-közösség. Múzeumandragógiai tanulmányok, esszék magyar és nemzetközi nézőpontból. Szerk. Kriston-Vízi József. (Múzeumandragógia VII.) Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesület – Katona József Múzeum, Budapest–Kecskemét, 2018. p. 141–151.

Helló Világ!

Üdvözlet a honlapomon!

A középkori Magyarországon a pénzverőkamara vezetőjét kamaraispánnak (latinul comes camerae), a kora újkorban kamaragrófnak (németül Kammergraf) nevezték. A középkor során több pénzverő- és bányakamara is létrejött a Kárpát-medencében. A kamaragrófok rendszerint jó szakemberek, szorgos vállalkozók voltak, többségében polgári, ritkábban (fő)nemesi háttérrel.

Több mint negyed évszázada fűz szerelem ehhez a pénztörténeti korszakhoz. Miközben tudományos érdeklődésem a teljes magyar középkori és újkori pénzverésre kiterjed, igazán otthonosan a 15. században és a 16. század első felében érzem magam… Ez indokolta a honlap különös címének kiválasztását.

Honlapomon minden tudományos, oktatói, szakmai és szakértői tevékenységemmel kapcsolatos információt, hírt szeretnék megosztani, közzétenni. Időről időre rövid bejegyzésekben szeretnék majd beszámolni az engem érdeklő kutatási témákról, szakkönyvekről, tanulmányokról.

Minden érdeklődő olvasónak jó böngészést kívánok!