V. Fiatal Numizmaták Konferenciája

Ötödik alkalommal kerül sor a Fiatal Numizmaták Konferenciájára, ismét az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszéke szervezésében.

1777-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (ELTE BTK) jogelődjén jött létre a honi numizmatika első tudományos műhelye: Mária Terézia ugyanis a Ratio Educationisban írta elő az egyetem számára numizmatikai tanszék létesítését. (A királynő férje, Lotaringiai Ferenc német-római császár jeles éremgyűjtő volt, így az uralkodónőt a korán elhunyt férje iránti tisztelet is vezette, amikor a birodalom különböző egyetemein szorgalmazta éremtani képzés bevezetését.)

Az FNK a rokontudományok hasonló rendezvényeinek mintájára, a fiatal kutatók számára évről-évre lehetőséget biztosít kutatási eredményeik bemutatására. A numizmatika helyzete hazánkban azért különleges, mert e nemes történeti segédtudománnyal foglalkozó fiatalok korábban kizárólag történeti, régészeti, művészettörténeti, esetleg interdiszciplináris konferenciákon adhattak elő. Ezeken a fórumokon viszont sokszor nem kaptak szakmai segítséget, igazi kritikát, hiszen a megjelentek többsége csupán érintőlegesen foglalkozott numizmatikával. A konferencia szervezésével a Történelem Segédtudományai Tanszék oktatói olyan hagyományt teremtettek, amelybe a vidéki szakmai műhelyek is be tudnak kapcsolódni, mivel egyik évben az ELTE, a következőben pedig egy-egy jelentősebb numizmatikai gyűjteménnyel rendelkező vidéki múzeum a házigazda (2018-ban és 2021-ben az ELTE, 2019-ben a nyíregyházi Jósa András Múzeum, 2022-ben a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum biztosított helyszínt, 2020-ban viszont a COVID miatt nem tartottunk konferenciát).

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a kezdeményezés életképes, idén pedig erre tekintettel a konferenciát szeretnénk kicsit ünnepélyesebb formában megrendezni. A megnyitót követően a közép-európai középkori pénztörténeti kutatás megkerülhetetlen személyisége, Dr. Roman Zaoral, a prágai Károly Egyetem oktatója tart plenáris előadást a középkori cseh pénzverésről, utána kezdődik meg a konferencia érdemi munkája az egyes szekciókban. A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A konferencia időpontja: 2023. november 8-9.

A konferenciával kapcsolatos információkat (program, időpontok stb.) a konferencia honlapján, itt lehet megtalálni : https://fnk.elte.hu/content/v-fiatal-numizmatak-konferenciaja.t.36699?m=9180