Szubjektív múzeumigazgatói visszaemlékezés
Az alábbiakban úgy szeretnék a két szentendrei alkotó – Ámos Imre (1907–1944) és Anna Margit (1913–1991) – művészetéről írni, hogy mindebbe személyes emlékeimet is belefűzöm, hiszen közel nyolc éven keresztül vezethettem azt a muzeális intézményt, amelynek tagintézményeként működött a kettejük művészetét bemutató szentendrei kiállítóhely.
2007. január 1-jével lettem a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága vezetője (megyei múzeumigazgató) és a szentendrei Ferenczy Múzeum igazgatója. A 2007-es év centenáriumi év volt: Ámos Imre születésének századik évfordulója. Az első általam felügyelt múzeumfelújítási projekt így az Anna Margit – Ámos Imre Emlékmúzeum felújítása lett. Azt a tervet tűztük ki célul, hogy a centenáriumi évhez méltó, Ámos életművére koncentráló kiállítást valósítunk meg, természetesen Anna Margit művészetének bemutatása mellett. A kiállítási forgatókönyv Ferenczy Múzeum saját anyagából olyan kronologikus állandó kiállítás ígéretét hordozta, amely szemléletesen mutatja be a 20. század két jelentős hazai festőegyéniségének életművét. Erre annál is nagyobb szükség volt, hiszen a múzeum fenntartójánál (Pest Megye Önkormányzata) már ingatlanfejlesztők kopogtattak, akik az épület múzeumi funkciójának felszámolása után az ingatlant vendéglátásra kívánták hasznosítani. Ezt a törekvést gyorsan sikerült letörnünk annak a ténynek a közlésével, hogy Anna Margitot az épület kertjében temették el, így más célú hasznosítás fel sem merülhet.
A Bogdányi út 10. szám alatti, műemléki védelem alatt álló, emeletes, háromtengelyes homlokzatú, L alaprajzú épület (Paulovits-ház) a 18. század közepén épült barokk stílusban, eklektikus homlokzata viszont a 19. századi kialakítást tükrözi. Külön említést érdemel az emeleti függőfolyosó kialakítása (gyámok, támívek, folyosórács, bekötővasak perecidomú ívekkel). A homlokzat bal oldalához kerítésfal csatlakozik, ebből nyílik a kosáríves kapu. Az épület kiválasztása Anna Margit közreműködésével történt, így 1984-ben itt nyílhatott meg a művészházaspár életművét bemutató állandó kiállítás. A kiállított műalkotások jelentős része Anna Margit adományának köszönhető.
Ámos Imre
Ámos Imre nem pusztán egy szentendrei festő, hanem a magyar avantgárd kiemelkedő és tragikus sorsú alakja, akinek számára haszid őseinek öröksége meghatározó volt.
Nagykállón született (eredeti neve: Ungár Imre), mélyen vallásos zsidó családban. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karán kezdte, de hamar váltott: 1929–1935 között már a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere Rudnay Gyula volt. 1934-től kapcsolódott be a Szentendrei Festők Társasága tevékenységébe, ettől kezdve ez a közeg, Szentendre munkásságának másik meghatározó eleme lett. 1937-ben feleségével, Anna Margittal Párizsba utaztak, ahol személyesen találkoztak Marc Chagallal. Ez a találkozás Ámos számára azért is lett fontos, mert megerősítette saját, a haszid hagyományokból építkező különös, álomszerű motívumvilágában. 1940-től kezdve munkaszolgálatra hívták be, járt a Délvidéken és Ukrajnában is. Az ekkor átélt megrendítő élmények alapvetően alakították át művészetét: eltűnt a lírai hangvétel, helyette uralkodóvá vált az apokaliptikus vízió. 1944 nyarán Németországba deportálták, ahol az év végén halt meg az ohrdrufi koncentrációs táborban.
Ámos művészetét sajátos szürrealizmus jellemzi, elsősorban belső vizuális asszociációkból és emlékekből, de különösen is a zsidó misztikából táplálkozik. Legfontosabb motívumai: angyalok, szárnyas lények, az idő múlását kifejező órák és gyertyák, fák, kötelek, valamint önmaga és felesége állandó kettőse. Utolsó korszakában, a munkaszolgálat alatt, szinte csak papírra, tussal tudott dolgozni (Szolnoki vázlatkönyv). Ezeket a rajzokat a legmegrázóbb magyar holokauszt-dokumentumok közé szokás sorolni.
Főbb művei:
- Önarckép órával (1934)
- Sötét idők (1940)
- Zsidó ünnepek sorozat (1940)
- Szolnoki vázlatkönyv / Munkaszolgálatos rajzok (1944) – a híres grafikai sorozat, amely a pusztulást vizionálja.
Anna Margit
Anna Margit pályakezdése, művészetének korai szakasza erősen kötődik Ámos Imréhez, de a tragédiák után egészen más utakat keresett, groteszk-expresszív kifejezésmódot választott, mindeközben pedig az Európai Iskola megkerülhetetlen alakja lett. Borotán született 1913-ban (eredeti neve: Sichermann Margit volt). 1932–1936 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat, Vaszary János növendékeként. Korai munkáira még lírai festőiség és tiszta színek voltak jellemzőek, a magány, a gyász és a megsemmisülés élménye megváltoztatta művészi kifejezésmódját. 1945–1948 között az avantgárd művészeket tömörítő Európai Iskola alapító tagja lett. A fordulat után viszont kiszorították a művészeti életből, nem állíthatott ki bábmunkákból tartotta el magát.
Az 1960-as évektől kezdve újra felfedezték, ekkor tudott kiteljesedni új stílusa: művein teljesen egyedülálló, ironikus-groteszk mitológiát jelenített meg. Legfontosabb motívuma a tehetetlen, rángatható, merev bábu lett: bábukkal fejezte ki a történelemnek kiszolgáltatott ember egzisztenciális szorongását. Késői korszakában előszeretettel hozott létre kollázsokat és épített be képeibe valódi tárgyakat (csipkét, gombokat, művirágokat, giccses népi csecsebecséket stb.), ez már a nemzetközi pop-art felé történt elmozdulását jelezte.
Főbb művei:
- Krumplibaba (1950)
- A festőnő (1969) – ikonikus, önironikus báb-önarckép.
- Bitófa (1973)
- Mennybemenetel (1982)
A 2007-ben elvégzett felújítás után a múzeum nyitva tartásáért sokat tett a múzeum korábbi vezetése, ha kellett a muzeológusok álltak be teremőrnek. Utódaiknak ez már nem fontos: az Ámos Imre – Anna Margit Múzeum – a Ferenczy Múzeumi Centrum honlapja szerint – felújítás miatt nincs nyitva, illetve innen azt is megtudhatjuk, hogy egyébként műteremként és közösségi térként működik. Mindez nyilván messze vezet, a szentendrei kismúzeumok problémaköréhez. A szentendrei kismúzeumok létrejöttében a Magyar Állam egykoron meghatározó szerepet játszott. Ennek okán, valamint a vonatkozó gyűjtemények létrejöttéhez vezető ajándékozási szerződések és végrendeletek miatt, az állam nem teheti meg, hogy ezt a minden szempontból egyedülálló, nemzeti jelentőségű múzeumi hálózatot nem részesíti kellő figyelemben és támogatásban. Ilyen múzeumi hálózat fenntartása ugyanis nem vezethető le a Ferenczy Múzeumi Centrum vármegyei hatókörű feladatköréből: a helyzet egyértelműen különleges és egyedi. A kismúzeumok kapcsán egyetlen kitörési pont látszik: a kismúzeumok fenntartójának az állammal megkötött extra támogatási megállapodása. Sajnálatosan eddig erre egyik fél sem volt képes, és ezért fordulhat elő ilyen zárva tartás.
Az Ámos Imre – Anna Margit Múzeum ügye látlelet. Látlelet a magyar múzeumügyről, de különösen is Szentendre múzeumügyéről. Hiányoznak a tettek és az értelmes megoldások az illetékesek részéről, csak a nagyhangú szólamok jellemzik a felelősök tevékenységét (kommunikációját).
Fontosabb irodalom
Pest megye műemlékei. II. Szerk. Dercsényi Dezső. (Magyarország műemléki topográfiája V.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958. p. 116–117.
Petényi Katalin: Ámos Imre. Corvina Kiadó, Budapest, 1982.
Kőbányai János (szerk.): Ámos Imre naplók, versek, vázlatkönyvek, lelevelezőlapok. Múlt és Jövő Alapítvány, Budapest, 2003.
Jankovics Norbert – Verba Andrea (szerk.): Ámos Imre – Anna Margit Múzeum Szentendre. Kiállítási katalógus. (PMMI kiadványai / Kiállítási katalógusok 22.) Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2007.
Kolozsváry Marianna (szerk.): Ámos Imre a „magyar Chagall” – A háború örvényében 1937–1944. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2013.
Kiss Annamária: Anna Margit. Holnap Kiadó, Budapest, 2024.